Az éj s?r? sötét leple, borult a lelkemre.
Nehéz súlyként dobog a szívem,
nem kapok leveg?t, nehezen lélegzem....
Talán abba kéne hagynom,
és mindent befejeznem.

De vannak pillanatok,
mikor rózsaszín fényt áraszt minden,
az életer? amit érzek, euforikus,
és csoda széppé tesz mindent,
miközben semmi, de, semmi rossz nincsen.

Ez a fény nem az enyém,
csak vágyom rád, és magamat emésztem.
Miközben Te, oly messze vagy,
és rólam, a fejedben semmi, emléked nincsen.

Mióta nem láttalak úgy érzem,
veszett kutyák marcangolják a lelkem.
Elszáll az er?m, meg áll a szívem.
Kérlek hajolj fölém, csókolj meg,
csöpögtess egy kis vért az ereimbe,
hogy újra érezzek, és beinduljon az élet a testembe.

Egyszer láttalak sírni,
éreztem a fájdalmad, és a bánatod.
Magamhoz akartalak ölelni,
hogy érezd a szerelmemet, oltalmaz karom,
és elmondani örökké veled leszek, ha akarod...

...

...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...

Rámcseppen az es?, mintha a Te csókjaidat érezném magamon!
Mindent megadnék, egyetlen csókodért, de ha mással látnálak a szívem szakadna belé mert szeretlek én ...

Szemed mint a háborgó tenger, benne mégis nyugalom, s szerelem.
Úszik egy kicsiny rózsa rajta, melyet megvéd az ? kicsiny véd? angyala.

Te vagy a kezdet, te vagy a vég, nélküled felh?s az ég . Csak Veled látom szépnek a napot, csak téged szeretlek, remélem tudod!

Könnyes szemmel a hívásod várom, a fájdalom ajtaját magmara zárom. Bujtass el, hisz egyedül fázom, s lelkedben szeress, ha néha hiányzom.

Két csillag ragyog az égen, Egyek ?k már nagyon régen. Szeretlek suttogják váltig. Egyik te vagy, én a másik.

...

Elindultál az élet ösvényén s egy szép napon a szerelem ösvénye keresztezte utadat onnantól már a szívedbe volt az kit rád talált! S már ketten folytattátok az élet útját boldogan egymás kezét fogva! Mikor már a szívetekben is érezted azt mit a tested érzett akkor már tudtad ? a nagy szerelmed! Életedbe engedted ?t s minden rezdülésedet figyelte mert ? igazán téged szeretne s mikor egymásra néztek csak egy perc kellet s nincs többé lélegzet mert csak ? létezik már s a csókja édesebb mindennél!

...

Oly megnyugtató, hogy itt vagy nekem,
Hogy minden bajban fogod a kezem,
Hogy nem hagysz el soha, hogy viszont szeretsz,
Hogy velem együtt sírsz és nevetsz.


n egy szó, mit úgy hívnak, remény,
Ha vigyázol rá, ? mindig benned él.
Ha szívedbe zárod, ki fontos neked,
Bármerre jársz, ? is ott lesz veled.



alamikor alkonyatkor Te is fogsz majd sírni,
ha kisétálsz a temet?be síromat megnézni.
Sírom felett pacsirta panaszosan zengi:
Itt nyugszik Ki Veled BOLDOG AKART LENNI!!!


Minden éjjel azt álmodom, hogy mellettem állsz,
szerelmes szavakra s forró csókra vársz.
Simogató pillantásod érzem ajkadon,
olyan ez mint a valóság csak kár hogy álmodom.
Sötét éjjel édes álom hamar tova száll,
felébredek és a szívem vadul kalapál.
Körül nézek és te nem vagy sehol se s ett?l szenvedek,
mert szeretném ha velem lennél mindig csak velem!

...

Lásd szívem szavait,
? sohasem hazudik!
Szívemért cserébe
Szívedet kérem,
Nem sok id?re,
Csak amíg élek!
Ha tehetném,egész nap fognám két kezed,
Csókokkal borítanám puha testedet!
Mindenhova csókot adnék!
Szeretnélek éjjel-nappal,
Nyáron-?sszel-télen-tavasszal!!
És egészen addig,
Amíg a szívem egyet is dobban!
De még utána is,
A föld alatt is!
És várok majd rád a túlvilágon,
Éjjelente visszajárok!
Hogy legyen aki majd ?rzi álmaid!
Szeretlek Téged Örökkön-Örökké!

...