Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.

Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?

Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?

Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.

A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...

Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?

A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…

Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.

Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?

Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?

Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?

Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?

Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…

Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…

Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…

Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József

...

Egy árnyék rop táncot a falamon, lehet, hogy nőalak?
Álmodozom és ezek a már vakolatomlós falak?

Gyors vagy lassú tánctól mi függ? Remény már elveszett?
Fali táncjáték látszat, málladó falak helyett?

Ha majd az utolsó falevél lehull,
Családnak mi adsz enni, vacsorául?
Ha a satnya élet szálló porba vész,
Bánhatunk mi bármit, ha már elenyész.
Kesereghetünk múltunk elpazarolt életén,
Bánhatjuk mit nem tettünk és az élet véget ér.

Dolgos kezedet nézheted, mely talán a bűntől égett!
Eltávozó lelked lehet, hogy nem találja a Mennyet?

Ha megy az úton az ember, árnyékot vet magának,
És ezzel neki kell megbirkóznia és nem másnak.
Megy az úton az ember, talán míg fel nem adja?
Aztán ha kifullad, leáll, lepihen, feladja?

Az éj most leszáll, világtalan.
Én lankadt vagyok, álomtalan,
A csendben, hogy álcáztad az intést, a halál szavát?
Álca alatt tudtad már, nem érsz meg több, más éjszakát?

Olyan nehéz az élet, ha sok benne a részed...
Gondold végig, sok semmi miért történik véled?

Elvesztünk valamit, miközben csak előre megyünk,
Lehet, hogy fáj, bánkódunk! De hiszen még tovább élünk.
Életben árnyéktól ne bánkódj, mindenhez erő kell
És, hogy legyőzd az árnyékodat, ahhoz bátorság kell,
Mely van mindenkiben
Vagy nincs is senkiben?

Persze néha elkalandozik a figyelmünk,
De közben haladunk és nem állunk meg, megyünk…

Mert árnyékod van, haladj, nem kéne feladni,
Életutadon bátran kell tovább haladni…

Vecsés, 2013. december 20. - Kustra Ferenc József

...

1917. –ben vitték a fogságba a magyar katonákat…

A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.

Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben, a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés, és heves hóvihar fedte utakat.

(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.

Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*

Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...

Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő írt meg könyvben.

...

Meditált a szerzőpáros, versben és HIAQ –ban.

Csend, nyári meleg szél.
Magányos vízlelő a kút,
Társaságra vágyott.
*

A kút káváján ültem és beleesett egyik szavam!
Utána ordítottam, jöjjön ki de, nem volt hatalmam.
Viszont a saját visszhangot, jó hosszasan... csak hallottam!

A szó belé esett,
Vagy talán benne fogant meg?
S a visszhang a remény.
*

A mélység jól elnyelte a szavamat,
Én a víztükörben néztem magamat!
Sirattam megfulladt, halott szavamat.

Csalfa, hiú remény.
Megcsalt. Csak álom. Tán az sem.
Amit ér az könny s bú.
*

Sajnálom, mert jó és kedvenc szó volt,
Nekem eddig tisztelettel hódolt…
Most már így, a lenti csönd fölbókolt!

Azt mondja, hogy szeret,
Nem igaz, én úgy gondolom -
Megfulladt már a hit.

Vecsés, 2015. szeptember 17. – Mórahalom, 2017. december 27. -Kustra Ferenc- A verset én írtam, a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam, Farkas Tekla.

...

A sorstragédiát tankában írta meg a szerzőpáros…

Lombok, madarak…
Pillangók, virágok, fa!
Ősi rend régi.
Volt egy fiú és egy lány,
Szép szerelmük volt… talány.
*
Hold álmokat hint,
Nyár-éji… ölelésben.
Égbolt, csend-tető.
Együtt voltak mind' este,
Míg hold, napot kereste.
*
Erdőnek csendje,
Fáknak zúgó moraja.
Levélzizegés.
Fűz, titkukat rejtette,
Lombja őket ölelte.
*
Fehér liliom
Szára kúszik ég felé.
Isten, nyugalom.
Fiú a lánynak hozott
Szál fehér liliomot.
*
Nap kézen fogja
A vízcsepp testvéreket.
Új utat jelöl.
Ajkaik csókolództak,
Jövőről álmodoztak.
*
Nap elkíséri
A vízcsepp testvéreket.
Utat megmutat.
Nap mint nap, vágyak nőttek,
Vétekbe vitték őket.
*
Nyugalomcsónak
Sodródik vihartavon.
Sok tavirózsa.
Testük a vágytól vibrált,
Két lélek is… eggyé vált.
*
Könyörtelen a
Katonaság. Kiképzés.
Messze, bent lakás.
Gyors behívó érkezett,
Haza… hív! Menni kellett.
*
Élet múlandó,
Boldogság létezik-e?
Könny mossa arcot.
Boldogságuk elillant,
Szemükben könny felcsillant.
*
Egymás hiánya,
A boldogság korlátja…
Kapcsolattartás.
Levelek mentek-jöttek,
Rosszullétek is jöttek.
*
Bent híreket vár.
Kint vannak újabb hírek…
A távirat gyors.
Hírt küldött szerelmének:
Kérj eltávozást, kérlek!
*
Az ég-kékje szebb
Mint, máskor. Virág virul.
Élet csúcsponton.
Estére megérkezett,
Liliomot is szerzett.
*
A szokott helyen,
Ritkán, nagy beszélgetés.
Szavak tobzódnak…
Találkoztak fűz alatt,
Lány száján szó, nem apadt.
*
Kéklően szép ég,
Messzi hegyorom fölött.
Semmiből… villám.
Hírt mondva, sírva fakadt,
Fiú szó nélkül maradt.
*
Ijedtség és a
Félelem, olyan nagy-úr!
Dönt… vad stresszhelyzet!
Ijedten fegyvert fogott,
Két életet kiontott.
*
Villám lecsapott…
Csoszogó, múló percek…
Tűz, démoni lett!
Sírva a földre rogyott,
Tudta rossz döntést hozott.
*
Holdnak a fénye
Lágyan landol arcokon.
Rét füvén alvás…
Mikor a hajnal hasadt,
Három test… fűzfa alatt.
*
Könnyű szél ringat,
Gyenge pipacsvirágot.
Szárat, kettétör!
Egymáson vérbe fagyva…
Liliom, elhervadva.

Szabadka, 2017. június 5. – Vecsés, 2017. október 9. –Jurisin (Szőke) Margit – a tanka versét én írtam, (a címe: „Elhervadt a fehér liliom”) fölé a haikukat, szerző-, és poéta társam, Kustra Ferenc József.

...

A tanka csokrot eredeti Bashó féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Aranyló alkony
Teszi széppé, hűs estét.
Reggel, vastag dér.
Takaró alatt horkol,
Kilenckor kávét kortyol.
*
Alázuhan a
Csendben a deres hajnal.
Kóróvirágzás.
Hamar ruhában pózol,
Utána cipőt bokszol,
*
Kopasz ág-halom
Közt pöffeszkedik a szél.
Már deres minden.
A kakas kukorékol,
És mindenbe beleszól.
*
Bánatos felhő
Nézi a hajnali dért.
Idő vasfoga.
Pulikutya csak csahol,
Ő semmiért nem korhol.
*
Hajnal, derengő
Pírja, vékony deret hoz.
Csúszós már a rét.
A kéz kenyeret morzsol,
A száj vidáman majszol.
*
Sárguló levél,
Az mit a dér megcsípett.
Lombhalál kezdet.
A forró tejben landol,
A hétvége átkarol.

Vecsés-Budapest. 2016. augusztus 20. – Kustra Ferenc - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „Hétvége”

...