Teste nem oly fehér, mint az
anemóna-szirmok, nem is oly sima - és
nem olyan távoli. Teste
vadmurok-föld mely a földet
er?vel vette be; a f?
nem növi be.
A fehérség itt szóba se jön,
fehér, mint lehet, bíbor anyajeggyel,
mindegyik virág közepén.
Mindegyik virág arasznyi
fehérség. Bárhová
teszi kezét, parányi
bíbor pecsétre lel. Minden íze
az érintést?l virág lesz,
mellyel létének rostjai
sorra tusáznak, halálukig,
míg az egész mez?ség fehér
vágy lesz, üres, egyetlen hajtás,
csomó, buja virágfürt,
kegyes óhaj újdonsült fehérségre -
vagy semmi.

...

Csak annyi, hogy a mozgás, ez a meleg olyan,
mint egy asszony mozgása és melege.

Nem mintha bármi kép volna a leveg?ben,
nincs formának se kezdete se vége:

üres. De bennünket egy asszony síma aranyban
ruhája súrolásaival éget

és a létezés szétbomlott b?ségével,
mely határozottabb önmagánál-

mert az, amit ?, testtelen,
a nyári mez?k illatait viselve

bevallja a szótlan, közönyös, a rejtve
világos, egyetlen szerelmet.

...

Itt mehitabel énekel
mehitabel az utcamacska
amint már írtam f?nök
mehitabel er?sen
hisz a lélekvándorlásban
pythagorasi tételében
és azt mondja hogy
valamikor a lelke
kleopátra
testébe költözött
de hát az nagyon rég volt
és nem szabad
csodálkozni ha mehitabel
néha eltér az
udvari etikett?l

zötyög az életem sora
a francba is a francba is
tegnap jogar és korona
bársony palást sült osztriga
ám mindezt úgy kell lopni ma
a francba is a francba is
a vaksi hold alatt
bár meghajintanak
a francba is a francba is

ne váltsa fel bitang
szerencsém semmi rang
se kastély úri gang
a francba is a francba is
csak zárj be és kitör a frász
az életem csupa románc
és szeszély és déloszi tánc
és toujours gai toujours gai

tudom majd menni kell
ha egyszer int a jel
egy szemétdomb lenyel
de a francba is a francba is
a halál is zsivány
leszólítom le ám
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai

én is voltam valaha csacska
a francba is a francba is
piros masnis ártatlan macska
nyakamban csöppnyi harangocska
ó a francba is a francba is
de akkor jött egy máltai kandúr
a szeme úgy zeng mint a tambur
hogy még az is belekondul
a francba is a francba is
s én követtem ?t szanaszét
a talpai halk ütemét
ó hadd mondjam egyre még
a francba is a francba is

az élet szép volt és silány
de rossz kaland nem volt sehány
a francba is a francba is
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai

f?nök néha már azt hiszem
hogy barátn?nk mehitabel
egy kissé túl kedélyes.

...

Mikor megismertelek ügyet se vettetem rád,
S mégis felhívtad figyelmem, hogy létezel!
Mióta közelebbr?l ismerlek az óta jó érzés fogott el,
Talán mert oly sok mindenben egyetértettünk!
Amikor melletted vagyok, az id? csak elrepül,
Hisz a társaságod teljesen ellenállhatatlan!
Biztos, azért mert annyi mindent megosztanék veled,
Nem is tudom, hogy miért, hogyan de ez jó érzés!
Nem bánom, hogy TE lettél, de bárcsak másképp döntenél,
Észrevennéd, amit nem látsz s teljesítenéd álmaim álmát?
Te lennél; a fény, a sziget, a vár hova a szívem hazatalál!
Kétségek közt füledbe súgnám; SOSE VAGY EGYEDÜL!
A percet feledni sose tudom mikor els? csókod égett az ajkamon,
Arcom t?zben égett, remegtem hisz akartalak téged!
Szeretnék újra s újra elveszni szemed tengerében,
Érezném a gyönyört, mit CSAK NEKEM nyújtanál!

...

Egy kicsit (érzem estém közelét)
megállanék az úton lemen?be,
e napnyugtában egy órát tün?dve,
édes, míg gyengéd könnyünk hullanék;
jó lenne egy órát maradni még.

Jó lenne egy kicsit maradni még,
a szerelem, hogy az ne érne véget;
az ifjúság halott bár, úgy enyészett,
meghagyta ifjú vágyát és hitét,
jó lenne egy kicsit maradni még.

Jó lenne itt maradni kicsit:
szeret?k lelke más csillagokon,
ki tudja, egyesülhet-e vajon.
Halál arca nem lehet szép nekik:
jó lenne itt maradni kicsit.

Egy kicsit, hogy er?sen tartsalak,
kéz kézben, szív a h? szívhez közel
(ó, Krisztus, szomorú szók: "Válni kell!");
így, míg fény elmúlik, sötét lecsap,
egy kicsit még er?sen tartsalak.

Mikor fény és homály találkozik:
hátul tört éveink, elöl meg a
végs? álom, borzongató csoda-
még ölelnélek, édes, egy kicsit,
mikor esthomály és éj találkozik.

Jó lenne itt maradni egy kicsit;
h? földi szeret?k más csillagon,
ki tudja, egyesülnek-e vajon.
Halál arca nem lehet szép nekik:
jó lenne itt maradni kicsit.

...

Egy órányi ?rület és gyönyör! Óh, ne tarts vissza, Te, Tomboló!
(Mi az ami úgy felszabadít a viharokban?
Dühöng? szelek és villámok közt mit jelent az én újjongásom?)

Óh, én minden más férfinál mélyebben iszom a titokzatos delíriumot!
Óh, ti vad és gyönyörfinom fájdalmak! (Tireátok hagyom ?ket gyermekeim,
Tudatosan tinektek beszélek róluk, óh, v?legény és menyasszony.)

Óh, átadom magamat neked, akárki vagy, és, óh, az egész világ ellenére átadod magadat énnekem!
Óh, visszatérni a Paradicsomba! Óh, te, szégyenkez?, te, asszony!
Óh, hadd rántsalak magamhoz, hadd ültessem els? ízben én egy elszánt férfi csókját ajkaidra!

Óh, ez a talány, ez a háromszor csomózott csomó, a mély és sötét tó, amely bilincsét dobja és ragyogni kezd!
Óh, odasietni, ahol végre elegend? tér van és leveg?!
Vessük le el?zetes kötelékeinket és konvenciónkat, én az enyéimet és te a tieidet!
Új, sohse-hitt közvetlenségbe kerülünk a legjava Természettel!
Eltávolítani a pecsétet valakinek a szájáról!
Micsoda érzés: ma vagy bármelyik napon azt érezni, hogy úgy, ahogy vagyok, kielégít? vagyok!
Óh, ez valami kipróbálatlan öröm! Valami önkívület!
Végleg elszabadulni mások horgonyairól és hatalmából!
Óh, úttalan útak! Szabadon szeretni! Viharzani, gondolattalanul és veszélyek között!

Bókolj, gúnyolva a pusztulásnak, és idézd meg!
Szállj föl, ugorj föl egeibe a szerelemnek, egekbe, melyek elém nyílnak!
Oda emelkedjék az én mámoros lelkem!
Vesszünk, ha veszni kell!
Zsúfoljuk tele hátralév? életünket egy dús és szabad órával:
Egy rövid órányi ?rülettel és gyönyörrel.

...