Sajnálatos módon elkerültük egymást
Minden tekintetben igaz
Nem lettünk se barátok se társak

Sajnálatos módon még egy jó szót
sem tudunk egymásnak mondani
csak a sértegetésig jutottunk

Sajnálatos módon még helyre hozni sem akarjuk
mivel mind ketten keményfej?ek vagyunk

Sajnálatos módon egyikünk sem akar változni
mivel úgy érvelünk ez mind kettünknek jó

Sajnálatos módon igy másokat is
elidegenítünk magunktól.azzal érvelünk
hogy te változz mért én?

Sajnálatos módon ez lesz a vesztünk
megutálnak és magányosak leszünk

De reméljük elmúlik a Sajnálatos módon szlogenünk
és egyszer mégis barátok lehetünk

...

Mit is mondjak, hisz el?tted nincs titok,
Veled nincs rossz, csak jó pillanatok.
Öröm tölti el bens?met, mikor csak velem vagy,
Bár csak együtt lennénk minden egyes nap.
Hazudni nem tudok, az igazat mondom,
Lehet ez b?n, de szeretlek... nagyon!
Szeretlek

...

H?séges kis társ vagy,
te négylábú teremtés.
Világos rövid sz?röd
takarja tested bársonyként.
Az okos nézéseddel
elárulod kívánságod,
farkcsóválásod mutatja
boldogságod.

Bár láttam szomorúságod
a gazdira várva,
ha nyílik az ajtó
örvendessz ugrálva.
simogatás,kényeztetés
jól esne újra és újra
és ha nem kapod meg
játszod a sért?döttet
az ágy alá bújva.

...

Minden napszakban ott a kérdés,
Szerelem nélkül, üres lét?
Elég az, hogy van bennem féltés,
Hiányzol, bárhová is mész.

Rejtett helyeken járok, kérlek
Vezess! Ne járjak hiába,
Suttogd fülembe, hogy nem méreg!
Mivel az élet kínálja.

Halk léptekre lettem figyelmes,
Árnyékomban megláttam ?t,
B?n az, ha valaki szerelmes?
Már szívem sem kezelhet?.

Kezedben a kulcs, mely feltárhat
Mélyen elzárt érzelmeket,
Remélem, senkinek sem árthat,
Megosztom a félelmeket.

Oly rég éreztem más lágy ajkát,
Miként kedvesen hozzám ért,
Mennydörgés, villámlás, szikrázás,
Legy?zném egy igaz csókért!

Mint félénk kisfiú, nézek rád,
Lélegzet után kapkodom,
Leveg?höz mégsem jutok már,
Szavaim magamba folytom.

Felébredt az alvó szerelmes,
Húrok pendülnek az éjben,
Ismét remény nélkül szerethet,
Érzem, nincs semmi esélyem.

Hogy gondoljak másra? Csakis rád,
Nincs pillanatom anélkül,
Ne szaladnál többszörösen át,
Szívem kamráin is végül.

Mindenki egyszer megtalálja,
Kit elképzel életeként,
Kiben csakis önmagat látja,
Én megtaláltam kelepcém.

Nem vagyok herceg fehér lovon,
Ki lehoz csillagot égr?l,
Tudom ám, mégis próbálkozom,
Nem mondhatok le a fényr?l.

Te vagy, ki az egész világot,
Számomra fénybe borítja,
Telihold mentes éjszakákon,
Mikor farkas ezt vonyítja!

Szerencsésnek mondhatom magam,
Mikor korom, már lassan húsz,
Ily csodás lányra találhattam,
"Et ducit mundum per luce"!

...

Ülj le mellém dallamos esti fény
vágylak mint ölelést síró hang
félhomályba burkolózott remény
nézi lopva, hogy áldozom magam.

Gondolatom untalan falnak szalad
tengerek jéghideg mélye ha bánt
hiszem és vallom az álmom szabad
érintésed nélkül elmém visszaránt.

Felúszom újra ha van éltet? szód
élni taníts meg lobbanékony hit
boldogan sodorna veled a sors
nélküled ölel? magány szorít.

Pillanat játéka igéz? szép szemed
elhagyott párnád fejemnél pihen
mostantól szobánkban ne lássak teret
? tudja kívülem combod íze milyen.

Eldobom messze, csak kín a képzelet
bújtattam tested ha széllel dacolt
nélküled lángra gyúlt szép ígéretek
nem lesznek, épp ezért fáj ami volt.

Ide már testem csak hálni jár haza
poharad rúzsnyoma ?z, és csábít
Ajkadon pihen? gondolatom halad
Szádra az itt maradt csókom áhít.

Én leszek a reggeli pillanatod is
beleszólok halkan füled nyaldosom
telefonod búgása zavaróan hamis
hang nélkül nem jön a várt oltalom.

Megrekedt ágyunkban bársony illatod
kizavar nem hagyva nélküled éjszakám
hajnalok fényében zavartan baktatok
arcodat keresve haragját ontja rám.

Megfagyott otthonunk jégvirág tanyája
vadludak csábítottak repülni délnek
mosolyod itt maradt szívembe bezárva
most naponta dél felé imádkozva élek.

Parázsként kihunyok álmaidból lassan
új tüzek nem gyúlnak a kiégett hamun
terveink, vágyaink soha fel nem adtam
lelkemben örökre itthon látom magunk.

...

Az élet sokszor oly megdöbbent?,
egyre többször oly meghökkent?.
De most mit tehetek én,
ha kezd elhagyni a remény?

Újra feljött ma a hold,
visszatért, mi régen volt.
Lecsuktam én a két szemem,
s szenderedni kezdtem.

Ismét visszatért az én álmom,
újfent az, kire vágyom.
Megint az a szép leány,
kit láttam már egyszer, talán.

Újra volt egy szerelem,
de rájöttem, csak ?t szeretem.
Ez most az én gondom,
kár, hogy ezt csak így mondom.

Azt értem én ez alatt,
mit a lány biz nem tudhat.
Nem értem mi az, mit ? mutat,
tán majd más kap szabad utat.

Miért is szenvedek most én,
miért ?rzöm ?t szívem rejtekén?
Mi lenne most talán, ha
? mindent tudna?

Ez jár most az agyamban,
gondolkodok magamban.
Lehet az élett?l egy tréfa,
s más ér majd el?ttem célba.

De vajon mi is az a cél,
amiért él bennem a remény?
Nagy dolog az bizony,
mert a szerelme kell nagyon.

Bárcsak már rég így lenne,
én lennék az, ki a kedvére tenne.
Hisz nekem nem kell most már más,
tán nem ér majd mélységes csalódás.

Legyen az, mit ? akar,
ha mást szeret sem lesz az baj.
Csak egy a lényeg nekem,
az, hogy boldog legyen.

Megérdemli már ? is bizony,
hogy szép legyen az élete nagyon.
Benne is élnek még remények,
nem csak velem kemény az élet.

Nem zárult le még most az álom,
csak jár az agyam a lányon.
Mára talán ennyi volt,
s holnap is feljön majd a hold.

...