Jobb így: vágyam ereje lanyhul,
nem bíztat már üres remény,
e világon, s kívül körén,
törvény-vonta határokon túl
édenre már nem vágyom én.
A gyönyörért lelkem ma kínban
nem ég: az ideál halott,
mely egykor b?völt s bíztatott,
s kinek tiszteletére írtam
elégiát, egy tucatot.
Az ábránd már hiába bájol:
lelkem keser? és sötét,
mint álom után, mely kisért,
s mint ünnepi mise után, hol
sok az üres, hiú beszéd.

...