|
|
|
|---|---|
 |
|
| Eléd terítem... | ||||||
| ...megbántott életemet,
mint egy tarka sz?nyeget. Ne a keservek foltját lássad, feledkezz bele a színek, árnyalatok, csodákat ígér?, puha bolyhok sokaságába, ne gondolj most már semmi, semmi másra, kit?l mit kaptunk és mennyit... El?szoba volt az életünk, eddig, s most kiléptünk egy napfényes teraszra, omlik a millió virág rajta, minket ünnepel minden kis bimbó, s levél... Elkezdtünk élni, ne sajnáld a fölösen lefutó id?ket, most, épp csak most markolj meg minden szépet, akár a könnyet is, mely a boldogságtól az arcomon végig lepereg... Sósan is édes, hisz minden tiéd már, tündökl? mosoly, mely csak téged talál, s az öröm könnye, mely miattad hull le, mint barna levél, ?sszel a fáról, sz?nyeget terítve boldogságból eléd... Megleltük egymást, mint fájón, véletlenül, bután elvesztett, kedves holmit, mit pótolni nem lehet, mert csak egy van bel?le, az az egyetlen egy... Értéke az egyetlensége, semmivel nem váltható ki, semmi nem adható érte cserébe, helyette valami más nem nyugtat,nem vigasztal... Minket, egymás mellett, tér, s id? marasztal, mert másik felünk nélkül bénán, félszegen, iránya vesztett, képtelen, élet nélküli lét jutna nekünk... Együtt, egészek, mi leszünk a nyom a éji sétányon, mibe, ha jót akar magának, mindenki beléphet, hogy varázsunk által megigézett, teljes létezést kapjon ? is, ki még ma boldogtalan... Mindenkinek szívesen adjuk a stafétát tovább, hiszen mire lenne jó egy boldogtalan világ, szomorú, lehajtott fej? emberekkel telten... Mi egy felütéssel zenére hangoljuk a néma szíveket, mert ilyen, mint nekünk, másnak is bizton lehet, ha tiszta a szíve, s él benne ezernyi, r?zselángos vágy... Megmutatjuk, hogyan épül téglánként a boldogság, ha megszenvedetten, méltón felkészülve várunk rá, mint karácsonyfára, nagy szem? gyerek... Többé soha nem engedem el a kezed, ha te is engeded... | ||||||
| ||||||
