|
|
|
|---|---|
 |
|
| Vallomás | ||||||
| Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszket?n suhan A végs? árnyék. Lenn, az ágy fejénél Virraszt a férfi sápadt komoran. Már alighogy zihál, A szívverése halkabb lesz, eláll. A végs? percben megmozdul az ajka, Vonagló szókban, töredezve, rajta Egy élet kínja, vádja ott remeg: "Hazugság volt! Soh'sem szerettelek! Valaki egyszer szívem összetörte, Elhagyva, árván jártam a világon. Te akkor boldogságot kértél t?lem, Én hittem, hogy a békét megtalálom..." De ezt a hangot fül nem hallja már, Hullámot nem ver, visszhangja se kél, A szók értelme elhal születetlen... S h?l? kezére ráborul a férj. | ||||||
| ||||||
