|
|
|
|---|---|
 |
|
| A szépek szépe | ||||||
| Ti, élet balzsamát lehell? leányok,
A szépség tüzénél olvasztott bálványok, Kiket imád sok szív, áhítva rekszetvén S fellobbant óltárán a temjént égetvén, Óldjátok le rólam gyarló kötésteket! Nem tudlak imádni többé benneteket; Mert minden szépséget, mellyel hódítátok, Már az egy Lillában bésummálva látok. Jer, szépem! mutasd meg azt kevély nemednek Együtt, amivel ?k csak külön kérkednek: Hadd mondják, akiknek van finomabb ízek, "Te vagy a remekkép, ?k pedig a skízek," Léda gyermekinek h?ljön meg a vérek. Szégyenljék magok közt a görög vezérek, Hogy ?k Helenáért vesz?dtek Trójánál; Holott lehet s van is szebb személy nálánál. - Állj ki, irígy! találj mocskot tagjaiba, Nézd, legkényesb ízlés! van-é benne hiba? Ha valamely'k részét hibásnak mondjátok: Hibáztok. A szépet rútnak gondoljátok. Ha t?lem kérditek: "Mi szép?" azt felelem: Én a szépet s rútat olyformán képzelem, Hogy szép mindaz, ami ?benne láttatik, Ami benne meg-nincs, az rútnak mondatik. Tökéletes tehát, mind így ítélhetnek, E pompás munkája a szép természetnek: De én e remekben egy nagy hibát látok, Melyet ti, elfogott szemek, nem látátok. Mert ámbár a pazér természet b? keze Minden kellemeket ?reá hímeze: Mégis íly f?mívben ez egy nagy csonkúlás, Hogy ?véle is köz a vénség s elmúlás. Isten! hát csak azért formálsz íly remeket, Azért árasztasz rá minden szépségeket, Hogy egy légyen szódat elrontó múljon-nal Minden gráciákat eltör?lj azonnal? Hová tészed akkor íly dics? mívedet, Amilyent még semmi f?ld pora nem fedett? Hadd tudjam! Sírjára rózsákat plántálok, S ezt írom fel: Szépek; de ez szebb volt nálok. Jer, Lillám! csak néked lehellek, míg élek; Míg eszemet tudom, csak terád eszmélek. S?t, ha majd a halál engem valahára Kebeledb?l ragad vak tartományára, Mikor már lelketlen porrá változtatott, Szóljál sírom felett csak egy fél szózatot: Akkor is szikrái a hév szeretetnek Fagyos tetemim közt egybe lángot vetnek. | ||||||
| ||||||
