|
|
|
|---|---|
 |
|
| Dal | ||||||
| Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca! Soha nem alkothat m?vész oly szépet, mint a dús pompába borult természet. Rózsáktól dús a lég is - zárva a máskor hangos, vad szelek szája, és mintha a nap is nem sütni kélne, de valami édes szerelmi kéjre. És mintha feje köré ragyogva fényes, ünnepi kalapot fonna, és akárha nem lenne más gondja semmi, csupán, hogy elmenjen Daphnét követni. Gyönyörben fürdet mindent e nap ma, a világ báját csodáld kacagva, míg szét nem rombolják szép ifjúságod a gondok ujjával barázdált ráncok. Meleg van. De majd a csend szívében találunk h?vös lombot, mi védjen, s ibolyák közt nem is gondolunk végre az ámbra füstöl?k nehéz lehére. Itt a rekettye- és magyalágon a legszebb dal szól most a világon: csalogány zengi páratlan csodáit, fülel a k? is, mert ily zenét áhit. Páfrányok h?sében heverészve pásztor és pásztorlány enyelgése mindegyre tüzesebb - csatározásuk kezdetét, majd édes végét is látjuk. Náluk van otthon valóban Ámor, táncol, és csókja, akár a zápor, e vidám nép közt nem köti magához sok nehéz kötelékével a város. Mily boldog fényben fürödne lelkem, ha része lenne ily gy?zelemben: talán majd kínjaim láttán titokban a szíved pajzán példán lángra lobban. Erényed hiú bálvány erénye, hasztalan csillog, hazug fénye, mondd ki az, ki józan eszére hallgat s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak? | ||||||
| ||||||
