|
|
|
|---|---|
 |
|
| Fürd?i emlékek | ||||||
| I
Az emelvényen, simítványon Találkozunk minduntalan. Nézlek sováron, szólni vágyón, De mindamellett szótalan. Ha elt?nsz egy-egy pillanatra, S nem látlak, majd elolvadok. Szemeidet rám ragyogtatva, Ajkam, szivem dermedt, fagyott. Irígylett, boldog átlag-lelkek Vesznek körül, könny? nekik! A vallomást, hogyan szeretnek, Levelez?-könyvb?l szedik. Mit mondjak én?! - Oh e dolognak A vége még botrány leszen... A lábaim már úgy inognak... Atlas se bírja el szivem! Kétségbe esve, elbolyongva, Hol senki nem jár, egyedül, Szerelmem a sür? vadonba Vigaszt keresve menekül. Csöndes, homályos rengetegbe Egy régi várnak romja, im Leülök a profán jelenbe Mélázó omladékain. Elmélyedek a messze multba, Mid?n telt szívü lovagok A szépek lábához borulva Nyögték: szeress vagy meghalok! És elég volt a szépnek ennyi; A lovag is célt ért vele. Ki nem nevette érte senki, S a rend?r sem fülelte le... II Szegény fejem, mit is viódol, Hogy honnan e nagy fájdalom? Hisz tudhatod te azt nagyon jól, Mi voltakép az én bajom. Hogy nem tudok szeretni lanyhán, Csak szertelen, szörnyen, nagyon. Úgy ég a vérem, mint a kátrány A tengeren kigyúlt hajón. Mint a salétromos rakéta, Mely égbe vágyva, sustorog. Er?lködését mosolyogva Nézik le fényes csillagok, Akiket meg se közelíthet, S még le sem ért, elég a láng... Elvesztve üdve az egeknek S a földi kéjnek egyaránt...! | ||||||
| ||||||
