|
|
|
|---|---|
 |
|
| Zsuzsihoz | ||||||
| Kedves valál, hogy láttalak el?ször,
Hideg szemekkel büszkén nézve rám. Ez a ridegség a valódi széphez Legjobban illik tán, úgy gondolám. Látálak újra, hódításra mentél. Ragyogni hagytad itt-ott bájaid, Mint rózsabimbó félig eltakarva A sejtelemnek is tért hogyha nyit. S h?tlen levék els? rideg magadhoz, Újabb magad tett h?tlenné legott, Hivém, hogy ez összhangzatos egésznél Dics?bbet Isten még nem alkotott. És meglehet, - de alkotott szerelmed, Szeretni kezdél, s új báj önte el, Most érte már el, óh látom, tökélyét A báj, melyet lehelhet n?kebel. Leraktad ékességeid magadról, S bámulva látom n?ni bájidat, Letörp?l a mesterség cifrasága Melletted, óh - legszebb te vagy magad. S ha bírlak is, leányka, mindenest?l, Minden kecsed még mindíg új nekem, Egyenkint kell mindannyiszor kivívnom És minden engedmény új kegyelem. Minden mosolyban, szóban, pillanatban Kegyed egész világa benne van, S mégis, ha csókolsz, átkarolsz ezerszer, Ezerszer gy?ztesnek hiszem magam. | ||||||
| ||||||
