|
|
|
|---|---|
 |
|
| A szerelemnek mint az elt?nt dolgok keresésének leírása | ||||||
| Te n? vagy; én férfi; ez a világ:
és mindenek m?ve mindegyik. Itt a tompa léptek a hóban; az idegen; nyomorék ökörszem; apáca; táncos; Jézusszárny a falusi sétálók fölött; és körülöttünk rengeteg gyönyör? kar és meghitt dolgaink. Nézd, ama csillagok hogy kószálnak ?sfény botjukra d?lve az égen: míly egyszer?en viszi a kékség az örökéletet Isten nyugodt barlangjába, hol Cézár és Szókratész, primitív falfestmény gyanánt hülye szemmel néz a világba, ahol mi ketten élünk. Te a keresett vagy; én a keres?; ez a keresés és mindenek küldetése mindegyik. Mert a nagyság igásló, mely el?húzza a szilárd kocsit; és útunknak célja van. De a géniusz hatalmas kicsiség, szívszivárgás, mely egyformán borítja be a nyulat és vadászát. Mint egy virág álma, szerelmem, oly simán fut a füves szél az éj s?r? fenyérjén: nézd csak, az erd? nagy fapillantása hogy mered ártatlanságunk épületére. Te falu vagy; én az idegen; ez az út: és mindenek m?ve mindegyik. Ne tevékenyebb vagy részvétlen legyen az ember: de tágabb élet?; s minden városa lengessen tiszta lobogót... Túl sokáig voltunk egyedül, szerelmem; az átszúrt lábnak kés? van szörnyen a vízen, és nem halhatunk most meg. T?n?dtél-e, mért tört be az égen valamennyi ablak? Láttál e hajláktalant nyitott sírban: Isten kezében? Megismertetnéd a pacsirtákkal a háború eszel?s zenéjét? Itt a tompa léptek a hóban; az idegen; nyomorék ökörszem; apáca; táncos; Jézusszárny a falusi sétálók fölött; és körülöttünk rengeteg kétségbeesett kar és meghitt dolgaink. | ||||||
| ||||||
