|
|
|
|---|---|
 |
|
| Szeletekből álló karácsony… | ||||||
| Sok-sok ezer csillag-fénynyaláb ringat.
Közben kicsit horkant a szél… pillanat. Magam vagyok az érzéseimmel, De tán’ velem fenyőfa, díszekkel… Ablakon a Hold is bevilágít, Benne bízok, ő talán nem ámít! Szobában a feldíszített fenyőfánk ragyog, Kint az este a holdfénnyel némán társalog. Lélektavacskámon csónakázik a karácsony, Kint a jég teljesen beállt a csatornarácson. Élet beszennyezte jóságom tiszta tavát, Ismeretlen angyal hallatja égi szavát… Én meg, küzdöm magamat, egész életen át… Karácsony van, az én boldogságom határtalan, Ha ma véletlenül rossz lennék, az akaratlan… Kint meg, jó nagy köd van, látom, hogy átláthatatlan… Karácsonyunk, mint puha fészekbe, szobába begömbölyödött, Ez bizony nagy öröm, mert úgy látom én, a fény megkettőződött… Ma már láttam, kint a foszló pára, a fenyőfákról csöpögött… Nincs okom a könnyekre, de térdelve is homályosan látok, Kreálok majd valamit az életben, amit fánk alatt várok… És lesz ott majd ajándék szeretet, vigyázva ápolgassátok! Ma van a szent karácsony estéje, és hívőn hiszem, A szeretet mindent legyőz, ezt majd én tovább viszem… Szemetekben az öröm csillogását, majd őrizem… Lehet, hogy talmi árny, ez a csillogás, De ablakon beszólt egy angyal: nyomás, Menj ki a kapuba, vendég jött… ki más? Vecsés, 2015. december 1. – Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
