|
|
|
|---|---|
 |
|
| Csak zúdul a fejemre | ||||||
| Hétköznapi pszichológia a gyűlöletről…
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond! Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok, Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok… Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok. Most meg még, támad ez a tetves vírus is, Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis? Most meg még, támad ez a tetves vírus is. Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen, Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen. Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen. Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát, De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát. Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom, Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom. Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát, Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját. Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás, Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás! Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás. Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok, A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok… Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus! Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus. Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet, Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet. Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra… Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra! Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit, Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit. Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem, Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem… Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem. Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe, Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’… Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem, De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem, Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem, Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem. Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés, Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása, Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma. A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben, Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben. A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr! Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul… *** Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond! Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom, Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom. Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem, Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem. Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni, A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme, De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe… Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott. | ||||||
| ||||||
