|
|
|
|---|---|
 |
|
| Életem a sekk…?! | ||||||
| Régen megtaláltam(?) én az életutam és elvesztettem…
Az óta bizony, karon fogott kóborlás az én kedvesem… Így már nekem, régen a sakkozás vele, a lételemem… Még fut bennem a heves véráram, A testem a saját életgyáram! Ha sakkpartinak nézem, ez a csúcsjátszma, De a kérdés, hogy ki lesz a győztes máma? A halál nagy sakkjátékos, nagyon csontos újakkal, Mindent lever, partit nyer az aktuális bábukkal. Előszobámban vagy egy majdnem vakult tükör! Abba nézegetem, hogy én vagyok az örök? Megöregedtem és már meg is bolondultam? A halált hagyom én nyerni, csak… úgy játszottam? * Nagyon nagy játékos, A csontos ujjú! Parádés. Leveri parasztot! Ha megszólal, mondja, hogy sekk! Válaszolok, én nem megyek! * Ez a zörgő, engem, nyikhajnak néz, folyvást sekket ad… Királynőm sem győz menekülni, ez valós hadd-el-hadd… Nekem meg állkapocs odaszól, ebből mássz ki magad! * Nem kapkod a táblán, Ő az úr, ezen a pályán. Egykedvű és csak üt! Csontos kezű, sohse kapkod. Kaszát, hiába markolod! * Vajh, én már dögrováson vagyok? A királynőm lesz, aki ment... meg? A csont pofa, nevetve sakkból kilépett… kaszás keze remeg? Óh, Uram adj erőt! Komolyan gondolja, mint téli fergeteg? * Volt biz’, hogy majdnem matt! Szép felszálló por a fénybe, Tekintetem, messze. Ez meg csak nézi a táblát, Kopogtatja, csontos sarkát. * Csontos újakkal értékeli helyzetet, állát simítja, Ízület régen nincsen, így a csontok csak kopognak rajta. Futót fogta és ez jó, mert akkor én nyerek. Ő csak intett így én már mozdulni sem merek. Megáll az ész, hogy folyvást vesztésre én állok, De küzdők és ennek sekkre, nem gazsulálok. Nem fárad, elmélkedik, dolgozik... mattot adhasson, rendesen. Én alig bírom tartani magamat, győzelemre éhesen. Régen, olyan nagy balgán gondoltam, okos vagyok, Mint egy új csillag, glóriaként fennen ragyogok, De közben a saját hamumba omlottam… szét tiprott napok… Mint egy szibériai, levél nélküli fa, olyan vagyok. * Csontos, árad-apad. Patak legyőzi a sziklát! Én nem vagyok patak… Szépek a csillagok, nézem. Még hadd lássam! Én ezt kérem. * Rángatja a szerencsétlen lovat, az csak nyerít! Ha én mernék, akkor rászólnék: azt a mindenit! Folyvást mosolyognak a kiálló pofacsontjai, Rám merednek közben, fixíroznak szemüregei. Bölcsen, megfontoltan játszik, igen idegőrlőn. Ha akar valamit, akkor rám néz, felül lévőn. Ha megindul, akkor táblán bábu pusztaság lesz, Ilyen a talárokkal értünk meg… Te nem kelessz… Küzdők én, már csak nem hagyom el enyészetnek, magamat, Hatvanhét évesen nem hagyom elveszni a partimat! Elkorhadt bútorok, már rég elavultak, Szétesnek, az enyészetben széthullanak. Éjjel csattognak majd a denevérszárnyak, Ők is úgy néznek ki, mint ezen csontvázak. Remélem, velük nem kell éjjel sakkoznom, Öregszem, kell már éjjel kicsit aludnom… Életemben, folyton-folyvást, mentem előre, Igyekeztem, hogy feljussak a hegytetőmre. De állandóan abba helyzetbe kerültem, Hogy soha, saját hegytetőmre fel nem értem. * A játszma kétséges! Mosolyog, és magabiztos. Van vesztenivalóm! Jól sakkozni és csak nyerni! Mattot… végül kap mindenki… Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és TANQ –ban… | ||||||
| ||||||
