|
|
|
|---|---|
 |
|
| Őszidő is lejár… | ||||||
| Van, hogy az őszidő is lejár, neki is biz’ véges az ideje,
A szép színes világnak -avar véggel- is eljön egyszer a vége! Az ősz is lejár, neki is véges ideje, biz’ szabott a léte! Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos is... szűkölő, redőny-ködfátyol, Ha látni akarunk, sohasem engedi, éppen bűvölő a fátyol. Bandukol már és pont erre a tél, az ember érzi a csontjaiban, Nem rossz majd a tél sem, (Juj, a nagy hideg!) de csak hógolyózás csatában. Van olyan kellemetlen, nedves-nyirkos nem átlátszó ködfátyol, Ha látni akarunk, soha nem engedi, akkor terül fátyol. Süvítő szél még leveri a zizzenő, maradék levél csapatokat, Erdő meg tudja, hogy itt marad kopaszon, elejt fárasztott sóhajokat! Van munkája bőven az ősznek, most erdőkben, még kertekben, fasorokkal, Ha meg a tél ideér, átveszi a melót, és zenél a jégcsapokkal. Lesz akkor nemulass, nekünk is természetnek is, jéghideg holnapokkal! Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos őszidő de, neki is véges az ideje, Csinálja is, meg tudjuk is, hogy élvezkedik, ha a vastag ködfátyla kiterítve! Tudjuk, hogy becsületes a lelkem, mert színesre zsugorit majd' mindent, ami még zöld, De majd a fránya tél... néha ő is előveszi -csak hogy ne lássunk- azt, ami a köd! Vecsés, 2013. október 30. – Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
