|
|
|
|---|---|
 |
|
| Múlóban a nyár… | ||||||
| A búzamezők
Napjai már lejártak. Pékek öröme. * Tűző napocska Aranya kalászt érlelt. Roppanó kenyér. * Boglyák glédában, Nap még tüzes csókot oszt. Árnyékban sincs hűs. * Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó Az árnyékba bújt estlepel meg felbujtó. Utána futnék, hogy el ne menjen nyaram… Most nem mehetek, elfeküdtem a nyakam… Most is csak állok, érzem, lelkemből illanó vágyakat, Próbálom élvezni körbeölelő napsugarakat. Este is, az éj fekete leplébe takarózik az ég, Szívemet vágyva, fájdalom feszíti, mikor lesz újra kék… * A bárányok már Összebújtak, zord idő! Eső kezd esni. * A mélyülő éj-kékbe sápadtan figyel a csillag-sereg, Nem is hunyom le szemem, vigyázok, mert egy még eltekereg. Hegyen, az átmelegedett sziklák, árnyékot már nem adnak, Az ott lakó vaddisznók, bánatos röfögésre fakadnak. Már a Nap is remegve, bánatosan, láthatáron lemenő, Izzad is, látszik horizonton, hogy ott nagyon esik az eső. Eső, rossz idő, köd és a viharok, mind jelzi, ez az elmúlás, Kacagva támadó szélvihar, mit készít... puha-avar újulás. * Felharsan gerle Hangja, erdei csendben. Párját keresi. * Elgondolkoztam, hogy az ősznek is megvan a maga szépsége, Halottak napja persze nem jó, ez azért lélek reménysége… Távoli vihar hangjából hallom, hogy nem is kell sokat várni, Szőlő is lassan beérik, szüret is lesz, csak neki kell állni… A diónk is beérett, már lehet Kossuth-kiflit sütni, Bízok, hogy az aranyló napsugarak fognak még sütni… Lelkemben már zsongva dúdolgat az ősz éneke, Pirosodik a „vecsési piros” szép nagy szeme. * A tiszta égbolt Sötét egén, Hold suhan. Halvány árnyékok. * Lesz még itt, hogy a szélvihar leveri a fák kabátját, Meg beűzi nálunk is, a kutyaólba a lakóját. Lesz, hogy a léptünk majd a harmatos fűben tocsog, Éhes varjúsereg, meg szántásban trécsel, locsog. * Úti nyárfasor, Mellette él dinnyeföld. Már érett dinnyék. * Lehunyt szemmel látom szépséges, újuló őszi fényeket, És ezzel azt hiszem, sikerült is megfogni a lényeget. Túl a láthatáron hideg hajnal erre lép, A réteken elterülő fűszőnyeg még szép. Az erdőt kigombolja, lemezteleníti a szél, Hallani, hogy két fuvallat-roham egymással beszél. Bámész fellegek is munkába állnak, összeállnak, Nem sajnálkoznak a fák által levetett kabátnak… * Kezdő szélvihar Öreg drótkötélen ül. Leesve, dühöng. * Hideg szelence Lassan nyílik. Viharok. Minden, köd-nedves. * Falevél hullik, Felrepíti vadult szél. Még, napfény szikra. Vecsés, 2014. október 1. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és eredeti, Basó féle haikuban… | ||||||
| ||||||
