|
|
|
|---|---|
 |
|
| A reményhez | ||||||
| „Földiekkel játszó
Égi tünemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény!” Nekem is volt vágyam s az égig ért, De nem teljesült, pedig tettem érte Amit tudtam, s most nem tudom miért Élem életem, mikor lassan vége… Fiatalkori erényem, bűnöm tán’ Összhangban volt. Még jól emlékszem, Hogy erre kényesen ügyeltem talán, Mégsem volt jó, amit s hogy tettem? Életemben csak fáradt, poros idegen voltam, Jártam az életutam fájó derékkal, bottal. Igyekeztem, hogy jó legyek, sokat nem hazudtam, Lassan már az életutamat üthetem bottal. Mik nem teljesültek, azok maradtak az álmok, De már sokra nem emlékszem, sokakat feledtem. Nem születtem olyannak… nem lettem jövő látnok, De nem baj, már úgyis kifut alólam… életem. Mások vágyai is csak részben teljesülnek, Pedig Isten látja lelkem, sokat akartam. Jó emberek az életükbe belesülnek... Én is, ha nem sikerült… fejemet vakartam Szavakból kaptam mást, sokat nem csak őszintét, Több volt a vitatkozó, ellenem forduló… Csöndes emberség lenne, mit vágytam, a hitét Adja valaki, és akkor van napforduló… Ezeket nem kaptam meg, sokakban csalódtam, Barátok becsaptak, pedig jót akartam és Tettem is ilyen, mert ilyen fajta voltam, De már megy el a hajó, idő meg kevés… Te földiekkel játszó Csalhatatlannak látszó…! Óh, te csalfa tünemény, Magad vagy a vak remény… Vecsés, 2013. november 18. - Kustra Ferenc József – íródott; a Folytassa pályázatra – Az idézet Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez c. verséből való. | ||||||
| ||||||
