|
|
|
|---|---|
 |
|
| Poéta a vén diófa alatt | ||||||
| A poétáról…
Napsütötte udvaron, árnyék... ülök a vén diófa alatt, Van pennám, meg kiterített papírom, igaz, hogy csak egy falat. Vakít a szikrázó napfény, agyam jár, zakatol, szülni készül, Itt az idő, verset kéne rittyentenem innen, úgy emlékül. * Öreg diófa. Élete véges neki. Bútorasztalos. * Hosszan tovább él. Majd még embert szolgálja. Deszka erezet. * Szép az udvar, rendezett, tyúkok kárálnak, kutyus néha vakkant, Agyam meg csak erőlködik, remélem a gondolat megfogant. A papírra leesik egy nagy diófalevél, Én nézem… ő nekem, utolsó útjáról mesél. * A színe csodás, Sötétes, meleg barna. Poéta asztal. * Fehér márványból Kalamáris. Fehér toll. Tinta sötétes… * Ilyen asztalnál, Termékeny tollforgatás… Olvasó… öröm. * Nagy dolgok, ily' melegbe, most valahogy mégsem jutnak eszembe, De tudom, ebből az öreg fából asztal lesz… az új élete. Nagy a meleg, elálmosodtam, szundítok egy kicsit, Hogy ezt leírtam nektek, álmomat vidítja picit. Vecsés, 2015. április 21. – Kustra Ferenc József - versben és senrjúban… önéletrajzi írás. | ||||||
| ||||||
