|
|
|
|---|---|
 |
|
| Történelmünkről… futólépésben | ||||||
| Ezen, már nem lehet változtatni…
Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem. Ezt igazolta és most is igazolja történelem. Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen. Ezer év bizony, nagyon nagy idő! Volt itt már jó, meg minden rossz… verő. Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás, Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás… Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket, És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent. De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket! Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket! Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk, Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk. Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket! Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül, Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül. A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek, Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek. Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás, Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más! A földesurak, nem tagadták meg magukat, Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat. Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított, Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított. Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett, Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett! Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...! Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget. Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste. Így aztán simán győzött a török, a beste. Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek, De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek. A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett, Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett… Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak, Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak! A szabadságharc kitört, sok minden változott, Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott. Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni, Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni… A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk, De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk. Ez bizony, elintézte... újkori utunk... A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet… Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett… Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet. A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk, Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk. Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk, Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk… A második világháborúban, megint vesztes voltunk, Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk. Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából, Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból. Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból. Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?! Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?! Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?! És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?! Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
