|
|
|
|---|---|
 |
|
| Idyll | ||||||
| Szobánkban heverészve pihenünk.
Az etikett most nem parancs nekünk. Künn zúg a téli szél; magunk vagyunk, S ott a sarokban egy pár cirmosunk. Egymással ?k is épen játszanak. Nem látnak ?k se most, se hallanak. Nézzük csak, mit csinál e két hamis. Vagy nem tanul-e holtig a pap is? Majd szembe áll, hemperg, majd megszalad, Pofozkodik a hím az ágy alatt, De oly hizelg?n, kér?n, kecsesen... - Ha mi is így? mit gondolsz, kedvesem? Csak nincs is édesb lelki élvezet, Mint megfigyelni a természetet, Tanulni t?le filozófiát: Mienk, mig elfeledjük, a világ! Az állatokban is, ha nyár, ha tél, Hozzánk az isten példákkal beszél. Gyönyörüen dalol a csalogány, Azért szeretni nem csak ? tud ám. Szivünk gyönyörrel oly teljes tele, Hogy szinte elfáradtunk már bele. Mit most nekünk a más izlése itt? Kövessük, ami nekünk jólesik. Mi mindent nem miveltem már veled! A szemeimmel majd megettelek; Aztán izenkint harapdáltalak, És rágicsáltam a kis ujjadat. És mégis érzem, ez mind nem elég! Jó volna tán egy kis keserüség? Jer kis bolondom, jer hamar, te kis Cicus, pofozzuk egymást el mi is! | ||||||
| ||||||
