Mindennap teszel valamit, jót és tán' rosszat,
Énekelsz a Fő úton, végig falu hosszat.
Szembe találkozol… jön a csorda hazafelé,
Téged visz a lábad… csak tovább, rétre kifelé.

De! Hiába menekülsz, csak beköszönt az éjszaka,
Holnap is csak érezni fogod… mit számít pénz szaga!
Én tudom, nem leled a helyed, éjjel sincs nyugalom,
Mert nappal olyan, amilyen a lét, a társadalom.

Nyugalmat lehet, hogy csak kint nyersz a temetőben,
Ott nem zavarnak, elmerenghetsz a Teremtőben.
Ott már nem kell küzdened a Sorsod ellen,
Már nem tőled fog függeni, hogy jövőben.

Te vagy ki énekelsz és meg akarod mutatni a világnak?!
Van ezzel egy nagy baj! Mi az mi manapság megfelel a mának?
Kis hazánkban nagy baj van, fiatal nemzedék nagyon bizonytalan,
De az idősebbek is ilyenek lettek, tennének, de hasztalan.

Aki bizonytalan, az megbízhatatlan,
Ráadásul még, senki sem halhatatlan!
Dilemma az élet, dilemma, mit teszel,
Dilemma a jövő, ha bármit is teszel.

Mit is teszel Te? Hajszolod a nem létező csodát?
Mész a saját fejed után? Hagyd el a betegszobát!
Tégy már valami valósat, igazat, építő jellegűt!
Nem vagy Te suta-buta… saját főből-észből eredetűt!

Jó lenne, ha Te döntenél, hidd el, más nem segít.
Van ki inkább fogát huzatja ki... a mindenit!
Állj már a sarkadra, így nem jutunk előre!
Tégy már magyar! Jusson a mi hazánk előbbre!

Történhet bármi, tudnod kell, merre van előre útja.
Én meg tudom rólad… belőled sokkal többre is futja!

Ha majd biztatást süvít a szélvihar a füledbe,
Akkor tégy is… és ne feltétlen, épp Te maradj csendbe…

Vecsés, 2013. szeptember 30. – Kustra Ferenc József- íródott: a „teszel az Hazáért?” kérdésköz-ben…

...

Magyarságom heveny kínnal éget,
Hordozom, mint dervis titkos vétket.
Őkegyelme a hazugság rám kurjantott:
Tanuld és mondjál Te is, egy nagyon nagyot!
Parancsolta, hogy pór, térdre-porba
Lantodnak nehogy maradjon nyoma…

Szolgám a pénz, a kincs, meg még a szűzies erény,
Becsületem és az életem, minden az enyém!

Fény, a pompa, amit csak nekem adhat a föld,
Minden kicsike cseppet, a serlegembe tölt.
Magyarnak lenni bús ég-vívás, szürke póri sors,
Elindulsz százszor, Te legalább százszor megbotolsz.
A napod viharfelleges, fakó, mint éji hajó,
Ez csak régi gálya, pusztulás tengerén haladó!

Gúnyolhat ármány, sírva mondja meg jövőt a balga jós,
Én maradok a süllyedő gályán, mint utolsó hajós…

Vecsés, 2023. április 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Ölvedi László [1903 – 1931] azonos c. verse átirataként.

...

Ébredek, tétova reggelen.
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*

Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*

Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*

Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*

Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*

Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*

Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*

Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*

Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*

Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*

Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*

Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.

Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…

Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?

Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*

A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*

Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*

Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*

Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*

Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*

Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*

Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*

Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.

Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.

Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.

Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*

Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*

Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*

Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…

Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…

...

Jó idő elszállt,
Bősz hideg, karjába zárt.
Jeges reggelek.
*
Már elmosódó
A fény… csend uralkodó!
Reggel fagyni fog.
*
Esővíz folyik
Az ablakon, párkányra.
Reggelre megfagy.
*
Este sár-latyak,
Reggelre minden fagyott.
Koszos jégréteg.
*
Csipkés, jégkristály
Borítja reggelt… ereszt.
Közte, sok jégcsap.
*
Száguldó hóvihar
Jeges szelet terít ránk.
Reggel; kapucni.

***

Tán’ halál kopog,
Keményre fagyott ágon…
Jégcsapok sora…
*
Borostyán zöldjét
Keblére ölelte fagy.
Mini jégcsapok.
*
Kopasz faágak,
Rájuk rakodott hóval.
Jégcsapok lógnak.
*
Fagy, jeltelenül
Beborított már mindent.
Jégcsap gyártósor.
*
Égbolt égszínkék,
Fehér szín borítja tájat,
Jégcsap csöpögés.
*
Lengő, csipkedő
Szél olvassza jégcsapot.
Áradó folyók.

Vecsés, 2020. január 26. – Kustra Ferenc József – Senrjú csokor a télről – 2 részben…

...

Ácsorgok a létem peremén,
Onnan nézem a létemet én.

Van nekem nagy igazságom, de mélyen hallgat,
Tudom, hogy a pusztába kiáltom szavakat…

Aknavetőt nem látok, de a szavak gellert kaptak, azzal lőnek,
Butákkal szemben hiába érzem magamat, művelt emberfőnek.

Életemben, soha nem érintett meg az isteni fuvallat,
Mi meghozta volna a jót, a szépet, jó-emberi nyugalmat!

Nem tudom, hogy nekem, még meddig lehet itt ácsorogni,
De majd jő fuvallat… akkor engemet le fog sodorni…

Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Vajh, vízióm van megint…?

A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.

Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.

Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…

Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!

A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…

A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…

Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…

Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!

Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...