|
|
|
|---|---|
 |
|
| Meredve nézek… | ||||||
| Füstkarikákat eregetek, mik beleütköznek a földbe,
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe. Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek, Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének... Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás, Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás, A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát. Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen, De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen… A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt. Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt! Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne, Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje. Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy. Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra, Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba… Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
