|
|
|
|---|---|
 |
|
| Tükörbe nézve… | ||||||
| Munkát végezve, gondjaimba merültem, ahogy asztalnál, szemben tükörrel ületem…
Ahogy a fejem elbambulva fölkapom, arcképem tűnik föl a síklapon, ezt látom. Szenvedély és lelki harcod… küzdő térül választották -pont- az arcod. Minden az arcodon hagyta a jelét, vissza redőllik a képről, de ez nem letét… Mikor a légváraid összeomlók, hullik a haj és sötétbe borul a homlok. Lassan megfakul a jövő álma, az ajak mosolya, és persze szem tisztasága. Dühre, bosszúra emlékeztető, a szemöldökeid között az a jó mély redő… Látni, hogy szád körül is fájdalmas az a nagy vonás, kezdte gúny, folytatta tagadás. Lemondás vágyadat, kétséged ölte hited, így töltötted eddigi ifjonc élted. Csupa csalódás a sorakozó lánca és ezek, mind mint az arcod egy ránca. Látni… ott vigyorogva bántón torzul feléd… távozz tükörtől… ó már ennyi elég! De kérdem, amig lábam székbe roskadtatott, tán’ a boldogság, ami nyomokat hagyott? Vecsés, 2023. október 23. – Kustra Ferenc József- íródott: Weigelsberg Hugó (Ignotikus): (1869 – 1949) „A tükör előtt” c. versének az átirataként, leoninusban. | ||||||
| ||||||
