|
|
|
|---|---|
 |
|
| Halottak napján elmélkedés? | ||||||
| Szép az őszi színvilág is de, szürkébe csendesül,
A vérző világ, az élőkkel ellehetetlenül? Ki már elment, ott is marad, immár menthetetlenül. A haldokló lélek egy lassan szunnyadó parázs, Megjön halál? ami életkioltó és nem más. Sírodon látom a szép krizantémok fájdalmát, Én csak ülök, itt senki nem tudja akaratát? Itt as sírkertben, sok borostyán átöleli fekhelyeket, Lehet, hogy ők vigyáznak, őrzik a szépséges, holt lelkeket! Ki meghalt, hiányzik, megsirattuk és eltemettük, Sírjára, szép márvány síremléket, koszorút vettünk. Elmúltak a régi évek, lassan mi is öregszünk? Régen megholt, régi sírköve már, kissé töredezett, Ismertem, a gazdája boldog is volt és lelkendezett, De már nincs, lelke neki is elmúlásba feledkezett. Elmúltak az évek, itt most bősz őszi szél, rohamoz, fúj, Igyekszem, nem tudok ellenállni neki... kabátostul. Arcomról csak nem mállik le a bánat? Nézem a sírkerti meztelen fákat? Árva a szívem, dobog, vágyik haza, Lelkem, megnyugszik-e? Nem tudom, soha. Vecsés, 2016. július 24. -Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
