|
|
|
|---|---|
 |
|
| Gyertyák és mécsesek… | ||||||
| Néhai rokonokat meglátogattam…
Lépteimmel lassacskán araszolok az avaron, Gyertya és mécses lángok végig kísérnek utamon… Bejöttem én nyitott kapuszárnyon. Ülök majd padon. Virrasztott éjjel… Letaglóz a fájdalom… Vágy-domb még épül… * Éjjel, fogy remény, Sötétség, nem segítség. Szívben, gyász az úr! * Varázslatos, arany-napsütéses világ ez, De a mélyben lakó, ha kinéz, szakadt nemez. Reggel új fények Támadnak! Segítenek? Új nap, új remény. * Néha fulladunk, Önmagunkba vagy bajba. Lét: örök váltó. * Sírokat mindenhol borítják koszorúk, mécses égett, A koszorú szalagokat a morc szél, kis ronggyá tépett. * Kősírok némán Várják, mécses lángokat. Emlékezések! * Hosszasan itt voltam, de a gyertya, csonkig leégett. A lefolyt, meleg viaszt hagytam, hátha melegített. Érzem, hogy a sírodat halál bölcsessége belengi... Átfáztam, így lassan indulok, haza kell menni. Vecsés, 2015. november 6. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban, önéletrajzi írásként. | ||||||
| ||||||
