|
|
|
|---|---|
 |
|
| Mécses fény lobogás a halottak napján… | ||||||
| Tűzlobogásban, fény mellett csak járkálnak
A lerázhatatlan, fénnyel bélelt árnyak. A fények, leégett mécsesek felett lebegnek. Ha a lángot szél fújja, árnyak nagyon remegnek. Ha majd a mécsesek sírodon csonkig égnek, Akkor jön még hidege novemberi télnek. Sok-sok csillag pompázik a ritkásan felhős égen, A sok csillagfény sírokra ereszkedik merészen… Csillogva ezüstben, nevetve káprázik fényesen. A búvár örök álomba merül, Egyszer koldus jobblétre szenderül... Kertész a paradicsomba kerül. Az én rokonaim mások voltak nem, mint ezek, sem matrózok, Mégis ők lettek, az örök nyugalom tengerére hajózók, És mint örökös bérlők lettek, örökös otthonra lelt lakók. Változok én is, más vagyok, mint tegnap voltam, Holnapra változok, más leszek, mint ma voltam! De most bennem van a fájdalom, és a hiányérzés, De nincs fellebbezés, olyan, mint bírósági végzés. Nekünk, most más világunk van, más a te helyed, Megy az idő… Majd fogunk találkozni veled. Ősz olyan, nagyon álnok, néz minket és csak nevet, nevet, Mint sütire a porcukrot, szitálja esőpermetet. Sok-sok emlék a lelkemben simogat... Krémszínűen édes, lélek szirmokat. Esteledik, levegő hűl, betakar őszi alkonyat, Aztán ősz talán játékból, de lesöpri a lombokat. Természet meg némán tűri, terjedéshez mutat utat. A létünk még van, temetőben, mécses fényben kőangyalok, Hideg, csiszolt gránit sírok felett, szálldosnak az angyalok. Barnás arany és rőt vörös... gyűröttek a falevelek, Szálldogálnak és beterítik füvesített részeket. A gyertyafény és a kereszt árnyéka nem hazudik, Élet-halál belőle teljesen kitárulkozik, Köd ilyenkor ősszel leszáll az összes sírra, Rétekre, erdőben, összes bokorra, fára… Végül is, minek kell ide virág, minek a mécses fény, Várom néha, hogy hazatérj… de már Te magad vagy a fény… Vecsés, 2014. október 8. -Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
