|
|
|
|---|---|
 |
|
| Avar borította temetőben… őrködik a halál | ||||||
| Halottak napjára - versben és senrjúban…
Bizton tovább élsz, Én lelkemben… örökké. Rád emlékezek… * Csend gyümölcse csüng Némán síró ajkamon… Eső szemerkél. * Gyümölcsömet kacs Rögzíti… szólnom kéne. Bezárkózott lét. * Hiába szólok… Nagyon emlékezek rád… Szinte velem vagy… * Ahogy megyek a sírhelyed felé, avar ropog a talpam alatt… Sok-sok halott levélke felidézi nekem a már elmúlt nyarat… Kicsit pihenek útközben egy padnál, de már látom a sírodat… Nincs szó, csak az érzés, hiányodba bele markolászok, Képzeletemben vagy… közös emlékekbe kapaszkodok. * Sírodnál ülök, Nyugalomban, csönd ölel. Emlék, felbuzdul. * Behunyom szemem, Elindulunk mennyekbe… Lélektalálka… * Ahogy ideértem, éreztem, hogy eláraszt a lelki nyugalom. Múltunk része, amin úgysem tudunk változtatni… a szép sírhalom. * Most, kézen fogva, Menjünk föl mennyországig. Zokogó lélek. * Látom, itt folyvást zöldellnek az örökzöld fenyők, De nekem a sírnál, folyvást gyűjtenem kell erőt. Elállt a lassú szellő, így a köd fényt bont, Ránk láthatatlan-homályos képeket ont. A magány-bánat rossz barát, hát én biz' felkerekedem, Cseppnyi-percnyi vígsággal, emlékezni hozzád eljöttem. A szeretet talán sosem múlik el, De két karjával, engem, át nem ölel… * Volt egy életed, Vastag könyv őrzi létet. Emlékezés jó! * Az avarban keringőzve kergetőznek a színes falevelek, Úgy mutatják, mintha boldogságot hoznának majd' eljövő telek… Halál örökös őrségben... ő nem engedi, hogy visszatérjetek. Az idő meg, dühösen hanyatt lökte a tegnapot, De ott, az is lehet, hogy nagyon várja a holnapot... Mikor elindultam haza, talpam alatt ropogtak a levelek, Éreztem az átkozott halál-szagot… még maradtak kint emberek… Vecsés, 2014. október 9. – Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
