|
|
|
|---|---|
 |
|
| Halottainkra emlékezünk | ||||||
| Porból valánk és porrá leszünk?
Porrá lesz a földi porhüvelyünk… Mi még csak valánk, de meddig? Szeretteink, már nem újrakezdik. Sírkertnek hívják a lakhelyüket Ott lelték meg végső nyughelyüket. Szeretteinkről szólok, emlékezésül, Könnyes szemmel emlékezünk, keményül. Szeretteink már itt laknak, véglegesen, Itt is maradnak, most már ténylegesen. Így mi járunk hozzájuk, halottak napján, És év közben is, többször néha napján. Viszünk gyertyát, ki fényét árasztja, Melegségével a sírhalmot beborítja. Teszünk a sírra egy szál sárga rózsát, Szerettünk érzi az áradó szeretet szavát. Emlékeink föltolulnak, lelkünk zakatol, Szeretetteljes emlékezés egybelakatol. Szüleink és nagyszüleink, a rokonok Itt nyugszanak, várnak minket a barátok. Számunkra megmaradnak már ilyennek, Szívünkben tovább élnek bölcsességnek, büntetésnek. Kedves halottaink nem távoznak, itt vannak Szívünkben, szeretettel megmaradtak. Engem még neveltek a nagyszüleim is, Jól emlékszem rájuk, ha rég volt is. Ők is még élnek, itt vannak velem, Emlékükből a sok erőt, bajban merítem. Szüleim is régen elmentek, haragban haltak, Ez maradt, emlékemben így maradtak. Én már nem haragszom rájuk, megbocsátottam, Elmúlt az életük, a békét én is gátoltam. Ott nyugszik Pista bácsi, vár minden évben, Virágot, gyertyát kap, mint szeretet becsülésben. Más barátok és ismerősök, tán várnak… jövök, Rólatok is emlékezem, ti régmúlti hírnökök. Szép a sírkert, gondozott, új kerítést kapott, Szeretett halottaink lakhelye csinosodott. Elmúlik az élet, mi is porrá leszünk, Remélem, lesz, aki mondja… néha emlékezzünk. Vecsés, 2010. október 15 – Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
