|
|
|
|---|---|
 |
|
| Az égen a felhőség úgy néz ki | ||||||
| Az égen a felhőség úgy néz ki, mint egy lötty, lassan.
Összetöredeznek az alapok, szegélyek… lassan. A sötétedő alkonyat, árnyék dús, sejtelmes fényei Csak jőnek, beterítenek, mint az idő másodpercei… Én, mint hullócsillag, nézem a hullócsillagokat kihunyni, Próbálom, végtelen elmúlását, véglegesen elfogadni… Képzelek egy másik világot magamnak… ezt, ki tárja elém? Ahol nincs kín, félelem, magány, reménytelenség! Remélhetném? A lét és a gyász extenzív lobogásában megszült verseim Egyedi hangvételű soraim, vajh’, a lélekdallamaim? Olyan a lelkem, mely az öröm, búbánat alatt... erősödik! Gondolatim… szárnybontók! Írhatok égre… nem elfelhősödik? A homokórán a perc és a másodperc gyorsan lepereg, Az este gyorsan éjszaka lesz, beterít, mint a fergeteg… Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
