|
|
|
|---|---|
 |
|
| Fehér lapon, paca a reménysugár? | ||||||
| Fehér papír fekszik előttem, kezemben a tollal eljátszok,
Nézem közben, hogy az én gyertyám lassan leég… csak elmélázok. Gondolatom olyan sok van, mind előjönne… bennük vájkálok. Szép sorokat szeretnék írni, de nem… a sok-sok szavak még nem rímelnek… Érzem, a fejemben a gondolatok jönnének… vagy csak ilyet mímelnek? Pedig szép gondolatok segítik, hogy érzem én… öregen is még élek. Egy tintapaca a sorok között elfér, Majd, csak lassan terjed szét, olyan, mint a vér. Ahogy szétfolyik, akkor... kacéran ledér. A tintapaca él, mikor lecseppen, Amikor terjed, akkor még eleven, És már szétfolyt... akkor már tehetetlen. Még le kell írnom sok-sok mindent, amit szeretve akarok, és hogy vagyok, Ha meg közben paca csak úgy lecseppen? Nem nagy baj, akkor is vele vagyok. Hogy a versemet ne lopják el, paca jelöli... a szerzője én vagyok. Hálát adok minden reggel, hogy egy nappal mégis többet élek, Ha meg nem jut eszembe semmi, hát nem írok… akkor sem félek, Mert a papírlap nem üres, cseppent paca ott van… ő a lélek. Minden reggelnek nagyon is örülök, nézem, ahogy felkel a nap, És erősen bízok benne, -inkább cseppentek,- de ne jöjjön a pap. Paca egy reménysugár? Igen, élek még… tán' ma lesz az új tegnap. Vecsés, 2015. május 1. – Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
