|
|
|
|---|---|
 |
|
| Egy eladó leányhoz | ||||||
| I
Szép lányok sorában voltál a legisszebb, Nem volt arc mosolygóbb, nem volt szem szerényebb, És mid?n mélyében arcom festve láttam, Hittem, ott vagyok már mennyek országában, Kebled érzeményi mostan fejledeznek, Védük ifjúságod, s a világ szelének Még nem érezhették fagylaló hatását. Tisztán látom benned Isten gondolatját, Nem kell, csak kezedbe a liljomnak szála És szentnek állítlak a szentelt oltárra. Hát még amint lelked versenyezve szálla Vélem túl a földön a tündérvilágba, Hittem, most lelék már lelkemnek párjára, Hittem, nem leszek már a világ árvája, S mint Isten házában, lelkem úgy reszketett, Amint lábaidhoz tettem szerelmemet, Hogy nem lészen-é az megbántó ajándék Kebled oltárán, hol olyan tiszta láng ég. Balga szív! ki hitte, óh, ki hitte volna, Hogy tükör el?tt volt minden bétanulva És kit úgy imádtam, sz?m ez ideálja Nem más, mint egy csínos eladó leányka. Mások hozzá feltett kalapokkal lépnek, Ami nékem szentség, tárgya élceiknek. És te vélek együtt mosolyogsz és múlatsz, Rólam is, ha úgy j?, élceket szikráztatsz. Hej, hiába, a jó kalmár kedvére tesz Mindennek, ki tudja, komolyan melyik vesz. II Óh, mivel vagy jobb, mondd, mondd, a kéjleánynál? Csábít, mint te, ? is, s mint te, jó vev?t vár - Egyitek sem adhat mennyet, csak selyemb?l, Rózsátok csinált, nem n? fel szívetekb?l. Hogyha mosolyogtok, nézitek, jól áll-e, Hogyha sírtok, a könny megszámolva foly le, S hogyha egykoron majd halni hív a végzet, Akkor is csábító alakot, helyt néztek. Óh, nem féltek-é, hogy a nagy Isten megver, Ilyen vásárt ütni legszentebb tüzével. Rongy csecsebecsékért, egynehány forintért Vagy f?köt?t várva, mint legisnagyobb bért. -- Így lesüllyedt hát az éneklett n?szellem, Hogy nemesb életcél már el?tte nincsen? Úgy a férfi mégis, mégis jobb a n?nél Mert ha már hazud, hát büszkébb díjat is kér. Ah, de mit beszélek? - adhatsz még te üdvet, Oly természetes vagy, csak jól zárd be sz?det! Mit tesz az, nejévé hogy azért levél csak, Mert esetleg éppen nem jövének jobbak? - Küzd? szenvedélyek és lélekrokonság Mind elcsépelt szalma, d?re fecsegés csak. Őrült vagy költ?, ki azzal tépel?dik, Szíve megszakad - és mosolygva nézik. Boldog férjed egykor hóhalmára d?lve Szívveréseidnek kéjében mer?lve Távolról sem sejti: amik benne vannak, Kényelem, szabadság - s arca hiányzik csak. | ||||||
| ||||||
