|
|
|
|---|---|
 |
|
| Kedves | ||||||
| Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,
álarcodat magadra szoritod, s nem tudja senki, hogy voltál titok, hogy voltál nékem ismeretlen oltár. Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva, él? titok egy még nagyobb titokba. Mert jönni fog egy egész-kicsi ?sz, napos, ártatlan, fáradt, graci?z, kis fákkal és kis bárányfellegekkel és végtelen és bús, akár a tenger, és megkuszálja hullámos hajad, szemed alá rak szarkalábakat. S egy délután, ha ülsz az ablakodnál, ijedve kérded: micsoda zenél? És este búgni, b?gni fog a kályha és künn az utcán fújni fog a szél. Te sírva szólitod a Véghetetlent, s felelni fog a föld és a göröngy. Megütsz egy billenty?t s a hangja elzeng, és összetörsz, mint gyönge-gyönge gyöngy. | ||||||
| ||||||
