Fájdalmas arcú, tettet? Madonnám,
Kir?l epedve annyiszor daloltam,
S akit?l csókot sohasem raboltam;
A te emléked elszállott ma hozzám.

Füstös kávéház asztalánál ültem,
Valami fojtó mámor szállt agyamra,
Dehogy hallgattam víg heged?hangra,
Hallgattam némán, búsan, elmer?lten...

Amíg rikoltva, vígan szólt a nóta,
S?r?, nehéz köd fogta át a lelkem,
Szívemre lelni nem tudok azóta!

De mikor vád lett a cigány vonója
S vádolva, sírva zokogott a nóta, -
Rád emlékeztem s a szívemre leltem...

...

Egy lyány bujt ki a Bozótból
Fázós, ?szi délel?ttön,
Bekacagott az arcomba
S meleg mosolyt s ?szi rózsát dobott reám.

Nem külömb a többieknél,
De hozták a lelkem sodra,
De hozták a váratlanság
S friss vállait megrángató idegei.

Mikor eltünt, lecsüggedtem,
Hogy újra jött, fölaléltam,
Szégyeneltem, ha hiányzik
És dühöngtem, mikor újra megérkezett.

S úgy mondtam el doktoromnak,
Mint éjenti köhögésem,
Mint szivem halál-zörgését,
Mint valami közönséges kór-tünetet.

Úgy mondtam el: Bozótból jött,
Honnan jött már néhány asszony
S hogy nekem már nem is illik
N?t fájlalni, n?t kivánni, nem is szabad.

S úgy mondtam el önmagamnak
A lyányt, ki jött a Bozótból,
Mint az én h?s életemnek
Lyány-találó, drága, fájó szimbólumát.

...

Ki ott állott az útban,
Ellökni mindig tudtam
S ha az útfélre verlek,
Szép arcodat emeld föl,
Nézz reám, ríjj és nevess:
Túlságosan kedvellek.

Ha megszidlak levélben
Vagy pimasz fütyölésben;
Vagy ha másnak kinállak,
Hozd szívemhez a szíved
És sirass, mert hazudok:
Túlságosan kivánlak.

Ha hallod durva átkom,
Halld ki, hogy szánva bánom
Mindet, mi ért, a bántást
S mégis máglyára vetlek:
Szégyenlem, hogy sorsommal
Csip?d ringása bánik:
Túlságosan szeretlek.

S a napok mulnak-mulnak
S beteg szivembe fúlnak
Vágyaim szent Te-érted.
Jönnek a téli varjak
Feketén a hómez?n:
Most már búcsuzok T?led:
Túlságosan akarlak.

...

Édes kislyányom, nyisd ki a szemed,
Tágas, egyetlen kékjét a világnak,
Mert az én vak szemeim ezután
Csak teáltalad látnak.

A vén emlék-gyilkosnak add ide
Varázsát a szent, emlékez? méznek
S csettentsd a nyelvem tartón, édesen,
Míg más asszonyra nézek.

Míg az a két apró, barna bogár
Csiklandozván föl s bejárja az arcom,
E más szemekhöz küldd el a tied,
Te várakozott asszony.

Szerelmeket parancsolj most reám,
Úgy kellenek élethez a szerelmek,
Úgy kellenek a te kék szemeid,
Bár barnán feleselnek.

Úgy kellenek a meghagyásaid,
Mert megint b?nbe estem
S kérdem: szeretek, ím, egy új leányt,
Szeressem, ne szeressem?

...

Most ölelne meg valaki,
Most jönne az igaz asszony,
Ki csak egy kicsit öleljen,
De nagyon marasszon.

Most ölelne meg valaki,
Lehetne tiszta leányzó,
Hogy ömlene telt keblére
Az édes, a lágy szó.

Most ölelne meg valaki,
Valaki, hogy emlékezzem:
Sohse öleltek még némbert
Vissza szebben.

Most ölelne meg valaki,
Mikor futni kéne futva,
Mikor: ébredek-e holnap,
Isten tudja.

Most ölelne meg valaki,
Szép n?stény, könnyes és szánó:
B?nbánó és dalos némber,
Víg b?nbánó.

...

Déli órák, kacagó terek,
Vidám utcák,
Ti tudjátok, hogy szinte meghalok
Azokért néha,
Kikre bátran nézni se merek.

Vén voltommal, jaj, mit áhitok?
Kezd?d? n?k,
Álmomban is tapossák a szivem
Piciny és pompás,
Hosszuszárú topánkáitok.

Bús okosság, adj nekem er?t
Lemondásra,
Hogy fordítsam el mindig arcomat
Holnaputáni
Édes, apró asszonykák el?tt.

Süld? istenn?k, ím, elereszt
Vágyó arcom
Benneteket talán örökre már:
Veronikákul
Asszonyibb n?ket hív a kereszt.

De még egyszer hadd nézzek halott,
Szomjas vággyal
Ellebeg?, drága, friss testetek
Után és sírva,
Kis kisasszonykák, utánatok

...