|
|
|
|---|---|
 |
|
| Ádámnak mondott valaki | ||||||
| Ádámnak mondott valaki,
s egyedül éltem édenemben. Fels? virágok százai dícsértek illatukkal engem, és az ?si állat-sereg mind sz?kebb körben körülöttem, még b?n nélküli testemet bámulta szertelen gyönyörben. Csobogó patak sietett csókolni mezítelen lábam, és tükrében szemeimet boldogan mosolyogni láttam. S a hegyek lépcs?fokait mid?n öntözte esti harmat, eljött a boszorkány, Lilit, útján azurkék alkonyatnak. Mint csendes álom, b?ntelen, oly könnyed, lenge volt a lénye, mint gyógyító kacaj, nekem oly édes volt szava zenéje. Boldogabb már ne is legyek !... Ám az átkozott fának árnyán elszunnyadtam..., s hogy ébredek, csendes mosollyal Éva vár rám... Mire a kék hajnal megint reáhajolt a tengerekre, az én Lilitem messze t?nt, akár az árnyék - mindörökre. | ||||||
| ||||||
