|
|
|
|---|---|
 |
|
| Csapongás | ||||||
| I
Csak hallanám örökké hangodat: Elfeküdném a koporsóban, élve, Behúnyt szemekkel, némán, mozdulatlan, Sötét, hideg sirbolt alatt, Örökkön örökké, Világok keletkeztét?l, egyik Itéletnaptól a másikig, Kimondhatatlan, szakadatlan kéjben; Hogy nem irigyelném magát A felséges atyát, Kinek dicsfényben meleng? szent arcát Hattyúnyakú, választott angyalok Hold fényeként rezg?, szelíd, Elringató éneke simogatja... Mig én oly édes örömest Feküdném ott a koporsóban: Behúnyt szemekkel, némán, mozdulatlan, Örökkön örökké - Csak hallanám szünetlen hangodat!... S ha - ölelhetném karcsú derekad, Ha csókolhatnám édes ajakad? Szeretnék úgy meghalni ott, Hogy föl se költsön engemet soha, De soha semmiféle itéletnapi Mennyekbe hívó trombita. (Hisz ilyen kéj után A mennyei lét maga: unalom!) Hadd semmisülnék én meg egyedül, Végkép, örökre, még emlékem is, Hogy az ne háborgassa és Elhervasztó irigységgel ne ölje Az örökkévalóságot magát: Mert volt egy lény, ki nála többet élt Egy perc alatt, és így kijátszta ?t... Ah oly örömest halnék meg ott Megsemmisülve mindörökre, hisz Átélném én egy perc alatt Az örökkévaló id?t, Ha ölelhetném karcsu derekad, Ha megcsókolhatnám édes ajakad! II Oh, szépséges szép kedvesem, Már igazán nem is tudom, Mim vagy te énnékem? Galambom, szentem, angyalom? Vagy szegény szívemet szünetlen - Legkiváltképen álmaimban - Fojtogató kis boszorkányom? Oh, gyönyörüségem, gyötrelmem, Felséges kis tündérkirályném, Házi oltárom, szentségem, Mindennapi lelki kenyerem, Te, te, te, te Tündérregebeli csodakalácsom, Kit egyre eszlek (...fájdalom! csak Szemeimmel!) - s mégse fogysz el... Ugyan mit mondjak már neked, Minek nevezzelek, S egyáltalán - Mit is csináljak már veled? Gyöngyöm virágom, csillagom, Ládd, én azt gondolom, Mégis talán nem bennem a hiba... Hisz én, ha csak rád gondolok, (Hát még ha szemtül szembe látlak!) Ugy remegek, mint nyárlevél, Ha forró déli nap süti... S te csak nevetsz, Mert - nem szeretsz! Ez itten a dolog bibéje. Hej, kedves, édes szép leány! Szeretnél egy kicsit, csak Egy szempillantatig: Majd tudnám én, hogy mit tegyek... Tán nem hiszed? Ugyan kisértsd meg, édesem, Meglásd, egyszerre minden jól megyen... | ||||||
| ||||||
