|
|
|
|---|---|
 |
|
| Az elváltak | ||||||
| Ne írj! Fáradt vagyok, és szeretnék kihúnyni;
a szép nyár nélküled fáklyátlan szerelem. Ha karom el nem ér, jobb néki már lehullni; síron kopog, aki kopogtat szívemen. Ne írj! Ne írj! Legyünk halál, magunknak is csak emlék. Kérdezd meg az Ég Urát, hogy szerettelek-e. Hallgatásod mögül hallani, hogy szeretsz még, menyország volna, mely nem fogad be sose. Ne írj! Ne írj! Tudom, ki vagy, s fáj rád gondolni, bízni; hangod ?rzi a múlt és gyakran hívogat. Ne nyújts él? vizet annak, ki nem tud inni; drága betük elém idéznék arcodat. Ne írj! Ne írd a szót, melyet olvasni nem merek már: úgy érzem, az ragyog a mosolyodon át, hangod abba ölel, amit a képzelet vár, s csókod azzal süti szívembe parazsát. Ne írj! | ||||||
| ||||||
