|
|
|
|---|---|
 |
|
| Búcsúzás | ||||||
| Szerelmed csapong, mint madárdal a zord, mostoha viharban,
Mikor szívemet elcsábítottad, nem gondoltad komolyan. Kérted, - ígértem, megtartottam, - hogy én, nem hagylak soha el. És te, a sarokba vetsz, mint gyermek a megunt játékszert. Ha majd kedved tartja, újra el?veszel s játszol velem. Légy hozzám kegyes, hogy szívednek sokáig kedves legyek. Gondoltál erre, jutott eszedbe mondd, mi lesz velünk, velem. Utcát rovok céltalan, bánat miatt gyötör a félelem. Nyargal bennem az önmagam emészteni vágyó gondolat, A maró, kínzó furcsa képzelet - a pusztító fondorlat. Gondolj bele, mit ért eddig minden, játszottál a szívemmel. Beleremegek, már nem a kéjbe, a megsemmisülésbe. Nézz a szemembe, a két szép szemeddel rajta, nyomban, Amelyekben boldogan, gyanútlanul úsztam, lubickoltam. És most, olyan szánalomra méltón, ostobán elmerültem Fuldoklom, fáj, minden hidd el, annyi jó volt, elszállt hirtelen. Elmúlt hát szép szerelmünk nyomtalan, mint a reggeli harmat. Nem tapad szomjas számra piros ajkad, testünk nem simulhat. Nem cuppannak ajkunkon lázas csókjaink többé sohasem. Legyen boldog lelked-szíved, Isten veled örökre, - nélkülem. Budapest | ||||||
| ||||||
