|
|
|
|---|---|
 |
|
| Gyötrelmes szerelem | ||||||
| Általad, miattad lettem boldoggá kedvesem,
Már nem is tudom hogyan, miként kezdjem levelem. Bár teszem, pedig magamnál sem vagyok tán, - érzem, Ámde nem is tudom, hiszen olyan boldog lettem, Azt tudom, hogy boldogságérzetem mily szertelen. Jó, amit leveledben leírtakkal okoztál, A keser?ség helyzetéb?l kimozdítottál. Felébredtem, érzékeltem a különös vágyat, Sóvárogva vártam a hozzám írott szavakat. Íróasztalom felé nyúltam, gépet kapcsoltam. Nem titkolom, képzeteimben a Te személyed, Szeretett drága lényed kavargott, csakis Téged, Mint aki eszét vesztette, benne kerestelek. Semmi sem érdekel, mindenben Téged sejtelek. Mit ad Ég, mert akarhattad Te is, megleltelek. Képzelheted sejtelmemet, hogy mit érezhettem, Amikor megpillanthattam végre üzeneted. Meghittség árasztotta el testemet, lelkemet, Szívemet markolta az izgalom a rettenet. Milyen hírt hallok t?led, tartalmát nem ismertem, Amit szép kezed alkotott, megnyíltak el?ttem. Boldoggá lettem általad, miattad életem, De mennyire ugyan, ezt igazán hidd énnekem. Megértelek, amiket írtál komolyan veszem, Gondolhatod azt is, hogy komolyan veszlek Téged. Amit írsz drága kincsem, hiszek én mindent neked, Nincs is mit megbocsájtani, hiszen én értelek. Újszülött édes Angyalom, édes kicsi szépem, Elmondhatnám neked, hogy én mennyire szenvedek. Álmok, kétségek, bennem vad viharokként dúlnak, Mint a magyarázat nélküli széles fogalmak. "Ez tenéked reménytelen, állj csak félre, ne tedd!" Igen, - vet?dött fel bennem a fájó "gondolom". "Amit hajszolsz - ifjúi vágy, - nem a te hajnalod!" Budapest | ||||||
| ||||||
