|
|
|
|---|---|
 |
|
| Felderítők télen… | ||||||
| Voltunk már máskor is felderítésen erdőben, eltévedt, kóbor árnyakkal,
Térdig érő hóban meredtünk sötétlő fák között, jó lett volna szárnyakkal… Néztünk mindenfelé, de árnyak biztosan álcázó lepelben voltak, Mert nem láttuk meg őket, visszajöttünk! Biztos, másfelé kóricáltak... * Zúgva, bőgve, forogva dühöngött az őrjöngő jeges szél És velem együtt többen voltunk, aki még kegyelmet remél. A jeges szélvihar hordta szerte a havat, ruhánk alá csempészte, Védekezni nem tudtunk, sőt vadsága, a lelkünket is megigézte… Csak fázva vánszorogtunk az éjszakai hóviharban, Kiutat nem láttunk, de nagyon csúszkáltunk a bakancsban. Ilyen katasztrofális időben megállapítani jóformán semmit sem lehet, Csak botorkáltunk vissza a tábor felé, erre volt elég az utolsó lehelet… Többen is a négy felderítési nap fáradtságával leültek, Ennyitől, még a harcedzett katonák is teljesen kikészültek. Történetem, ketten találtuk meg egyedül a tábort És így mi lettünk hírmondó, ki hóviharban bóklászott. A magas, nyitott és a szélfútta tereprészeken Démoni kórusként süvített a szél, tán' részegen. Mélyre süppedt a lábunk, szél- felkavarta szűz hóban, Testünk kezdte sínyleni fagy csípéseit, baljósan. Elfáradva cammogtunk egy jó mély szakadék mellett Fehér halál kezdte szedni áldozatait, sejlett. Különítményünk utolsó embere csak megcsúszott… Kiáltása, ahogy halkult, a vihar úgy megnyúlott... Az ennivalónk volt elég, csonttá fagyott... hiába volt, Az evés gondolata is folyvást gyötört, hó átkarolt. Első tomboló hóvihar egy nap, egy éjjel tartott szeleknek, Tapasztaltuk a sebes és dermesztő dühét viharszeleknek. Pirkadatkor teljesen szélcsend lett és majdnem elállt a hóesés, És majdnem kiderült, ami volt talán egy órás, egy nagy átverés. Addigra előkerültek a súlyos, ólomszürke felhők És bevezető nélkül, üvöltve tört ránk… hóvihar-felhők. Szinte kúsztunk, leszegett fejjel vánszorogva, nem sétaútra. A körülmények miatt parancsot is adtam a visszaútra. A hóvihar szembekapott minket. A látótávolság öt lépés volt, Enni, pihenni, tüzet gyújtani nem tudtunk, már a lelkünk is roncsolt. Katonáim lemaradtak, eltűntek, és ki maradt, az magát… vonszolt. Nem is értem, hogy találtunk vissza két nap alatt, csúszkálva hóesésben, Az állásunkhoz, de már csak ketten kóvályogtunk a sűrű hóesésben. Helyettesem egy őrmester rendületlenül követett már nem beszéltünk… Lefoglalt, hogy áztam, fáztam és éheztem, új hókupacba beleléptünk. A tábornál megnyugodtunk, leheletünk kicsiny gőzfelhőként távozott, A vihar elült, szemünk tisztán látott, már amit a fák között láthatott. Eredményt nem értünk el, de több társunk is a vadász mezökre távozott. Vecsés, 2014. január 31. - Kustra Ferenc József | ||||||
| ||||||
