|
|
|
|---|---|
 |
|
| Egyedül állva nézelődők | ||||||
| Egyedül állok egy roppant nagyméretű tömegben, de lesz vége… tömegesen…
Több kezet is megfogva, érzem, hogy a szíved dobog… majd lesz… nem érzem. A tömegben hülyére vált arcok tömkelege… nem tuják, kinek miben lesz része. Engem megdöbbentem magam… de itt nincs is tükör, hogy fölmérjem magam. Van sokak, kik mosolygóván körül nézegetnek… tolakodva odébb lézengenek… Közben látom élet, mint sötét esőfelhő fönt lustizik, de majd, ha harcoskodik… Annyian vagyunk, hogy az arcomba köhögnek… ha erre rángatózók, csak röhögnek. Színes a forgatag, ott is, ahová nem látok el, oda nem megyek semmi-hová. Nem mosolygok én, de majd mindenki igen… kezd az eső csöpögni… zuhé lesz, igen! Nagy az nézelgésem, de fölriadok! Régi vekkerem szól: reggeli hangot adok… Vecsés, 2024. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, leoninusban. | ||||||
| ||||||
