|
|
|
|---|---|
 |
|
| Társsal… mély magányban | ||||||
| Hétköznapi pszichológia…
Társsal a magány, zsákutcába bevezetett, És nem emlékszik ember, mikor is nevetett… Kapcsolat már elvesztette... míves veretet. Hajdanán-danán szép volt minden, tán’ túl szép, Akkor még volt szeretet... immár álomkép. Kikopott azonban már minden, amire mi büszkék voltunk, És mindent felőrölt ez a hosszú, kegyetlen életharcunk. Minden nappal, csak süllyedünk a délibábos öregségbe, És távolodunk egymástól a délibábi messzeségbe. Mára már kiveszett a puszilkodás, másik keze megfogása, Finom és szép szavak… nincsenek, folyik is már a korrodálása… Beszélgetni? Hát az már nem megy, a sértődöttség előre vonul, Ebben aztán, a maradék együttérzés, véglegesen lekonyul. A baj csőstől jön, nincsen akadálya, lassú öregségnek a sámfája, A bajok meg, a világért sem kerülnek el, ide-nyíl az úttáblája! Nekem mélyen alvó tippem sincs, hogy milyen lesz az életvég, Ilyen vénséges korban, már mit sem számít a mellszélesség. Öregen már úgy tűnik, büdös a légfrissítő is, Semmi sem jó már, mert marad az öregség… biz', csakis! Vecsés, 2009. október 7. – Kustra Ferenc József- íródott bokorrímes versformában. | ||||||
| ||||||
