|
|
|
|---|---|
 |
|
| Don kanyarban vagyok, még élek… | ||||||
| Vágyakozás… amit levélben küldtem haza.
Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk, Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk! * Csak Messzi Távolból Vagy Te velem! De, szívem Tied! * Itt Van még Illatod, Rám ölelted! Vágylak, de nagyon! * Juj, de szeretnélek szeretni, Könnyes szemeidet csókolni! Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet… Már, hónapok óta csak lőnek ránk, Nem számít, hogy otthon vár a babánk! Itt az élet, roppantul kemény, Itt nem ismerik, mi az erény! Itt nincsen más, csak pokol-fény… Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed… De telik a képzeletbeli vér-edényed… Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed… Hiányom van a szépséges mosolyodban, Nagyon vágynék bele az ölelő karodban Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban… Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre, Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése. Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre? Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant, Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant. A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta, Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya…. Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke, Imához, folyton csak leesni térdre? Keresnék én valami mosolyt, De, nincs! Legalább egy félmosolyt! Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek, Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek. Félek a megfagyástól, Félek egy robbanástól, Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól, Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól, * Emlékszem, még rád, Illatod, még orromban. Lőporfüst szaga. * Mosolyod, veszett Emlék, Felidézni, hogy? Sebesült arcok. * Hóember van itt! Katonák építették. Halál, erre járt… * Már, Nagyon Vágyok én Hozzád, haza. Úgy ölelnélek. * Mosolyod újra Tanulnám rögvest, legott! Ölelő karok. * Közös fényképünk Már, gyűrött, töredezett! Nekem, drága kincs! * Üvöltenék én Feléd, de Te nem hallod… Névtelen vagyok? * Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján, Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után? Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt, A szomszéd bunkerben tarolt És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem… Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem. Jézusom, riadó van A közelben halál van. Orosz támadás van! Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester, Majd folytatom folytonos szeretettel… Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban, történelmi visszaemlékezésként és az ott veszett katonáink emlékére! [Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg 900 -kor a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; csak 17 órakor.] | ||||||
| ||||||
