|
|
|
|---|---|
 |
|
| Katonalevél a Don kanyarból! | ||||||
| Menetel a katona, egyre távolabb az otthona,
Hazamenetelni nem lehet… Talán csak koporsóba. Szeretett feleségem és édesanyám, gyerekeim! Januárban mondták, hogy leváltanak minket, És kapunk ellátmánynak nem tetves inget. Lehet, hogy holnap már nem leszek a lövészárokba, S pár nap múlva meg fölszállok, a hazai vonatra! Tudom, Te, édesanyám, meg a gyerekek otthon nagyon vártok, És hazamenjek ez a leghőbb kívánságom… s Ti kívánságtok. Szólnék én hozzátok, Csókolnám az orcátok, Rátok zúdítanám szeretetem, Élném veletek, boldogan életem. Mi van veletek, hogy éltek, van mit ennetek? A gyerekek az iskolába rendesen mennek? Édesanyám, a tehén, meg a ló megvan-e még? És a learatott termésből nektek van-e elég? Otthon, most mekkora a hó? Ángyoméknál kehes a pejkó? A gyerek, ha megy iskolába, legyen meleg a lába, Ha beteg lesz… nem lesz pénzetek orvosságra. Ma van január tizenegyedike, számolom a napokat, És így még egy napig aggódva figyelem a hangokat, Mik az oroszok felől jőnek, ide hallatszanak És itt-ott mellettünk még aknák is, robbannak! Szemem, kicsit most is könnyes, nézek hazafelé, Ha aknasüvítést hallok, a lelkem hideg lelé. Tegnap eltűnt a Botos Józsi, a nagygazda fia, Egy akna erre süvített és pont telibe találta… Ma reggel a Pista barátom élet nélkül maradt, Mert felállt a távcsövével, és élte megszakadt… Jó lenne, ha volna varázslat, én hazarepülnék, Hozzátok… én ide vissza nem kívánkoznék. Remélem e levelem után, hamar ölellek benneteket, És csókolhatom az engem nagyon váró kezeteket… Szólnék én még hozzátok, de nincsen már hangom, Fegyverropogásban, csak motyogok fennhangon. Itt a hóban a halál pokoli mosolya, mi sokakat elkábít, És ha ránk villantja, akkor gonoszul, sokakat elcsábít. Én majd igyekszem neki ellenállni, nem visszamosolyogni, Ezt inkább nektek hagyom, és rátok fogok mosolyogni… A vég, - figyelem, közeleg -, látom én! De ez, amit a legkevésbé szeretnék én! Inkább otthon csókot lobbantanék az ajkadon, Eldőlnénk közben… a konyhai pamlagon… Várom már a tiszta inget meg az otthont, Élet, remélem ezen a fronton, ide, átront… Vágyok utánatok kedveskéim, Majd mesélek, a család estéin… A baka, fiú, a férj, az apa, Kit nagyon… nagyon várjatok haza: Szerencsés Pista. Menetelne a katona, menetelnie… már nincs hova. Viszik már a koporsóba, neki más… ez az otthona… Vecsés, 2012. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és az ott elesett hőseink tiszteletére. | ||||||
| ||||||
