|
|
|
|---|---|
 |
|
| Don-kanyarban várok a semmire… | ||||||
| Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.
Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el, Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel. Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel. Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba, De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába! Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok! Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok! Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe… Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe… Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe. Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra! Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra? Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta? Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté, Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé! Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé! Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat, Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat! Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat! Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe… Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide? Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele? Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat, Néha… sokszor emészt a nagy búbánat. Néha… sokszor, fázósan élem mákat. Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet, Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet. Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz, Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz! Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem? Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem? Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem? Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm? Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm? Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm? Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm? Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam, Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam? Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek, Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések! Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott! Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott! Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott. Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat, Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat! Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel? Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel… Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik, Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik. Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik. Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk, Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk? Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk… A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek, A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek. A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek… A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni, A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni. A semmiben lehet maradék hitet elveszteni. A januári égbolt pehelykönnyeket hullat, A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat. Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek, A nyugalom partjai, nagyon viharvertek. Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata... Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba. Vecsés, 2016, augusztus 17. – Kustra Ferenc József- íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben. | ||||||
| ||||||
