|
|
|
|---|---|
 |
|
| A konvojcsaták kezdetén… 3. (A magányos vadász) | ||||||
| A torpedós orvlövész - a II. Világháborúban, az Atlanti óceáni, tengeralattjáró háborúban…
A konvojtól lemaradókra, halál bőszen leselkedett, Ki lemaradt, azoknál a hangulat nem volt emelkedett… A szürke, néma és rozsdafoltos hajótest, Csendesen állt a víz felszínén, mint aki rest. A periszkóp kiálló fémoszlopáról És a fedélzeti biztonsági láncról, A közeledő hajó motorjai zakatolása ütemére, Csöpögött a víz folyamatosan, a búvárhajó fedélzetére! Lent a torpedóvetőnél némán álltak, néztek emberek, Ez volt az utolsó torpedójuk, amit most betöltöttek… Hidrofon-kezelő figyelt, fejhallgatóval a fején megadta Hogy halálraítélt kereskedelmi hajónak mi az adata, Hogy a torpedó, kilövés után, el, hol és mikor találhatja… A becsült sebesség, becsült távolság is megvolt, A háta mögött álló ember a kapitány volt... A kapott válaszokra, egyenként bólogatott. A parancsnok felmászott az acél létrán a támadó fülkébe, Ott a helyiség megélénkült, elmúlt az emberek feszültsége. Volt, kinek viccelésre támadt kedve hevesen, mint, menedéke... Az U-boot hídján, négy őr távcsővel pásztázta ködöt, És semmit nem láttak, de a szabályszegés föl sem ötlött! Csak a hullámok miatt fedélzetről felcsapódó és becsorgó víz hangját Lehetett hallani és érezni hajó, süllyedő, emelkedő ritmusát… A kapitány odaért közéjük, csak nézett, de nem szólt, nem hallatta hangját. Mind az öten, egyszerre hallották meg hajóról, karácsony énekét, És tudták, a hajón angolok ünnepelték a karácsony estéjét… A kapitány felemelte a különleges Zeiss távcsövét, de semmit nem látott, Bámult ködbe... a hajót akarta látni, vágyni szerette volna a valóságot! Fogta a csőbeszélőt és halkan egy parancsot morgott bele, Elektromos motorokkal indultak el, a hullámos csendbe… A Walwis Bay nem kapott semmilyen elő jelet vagy figyelmeztetést, Egy pillanat alatt fordult át a fedélzete, élte rettenetét… Ünneplő gyereket bontogatták a karácsonyi ajándékokat, És aki élt, átélte halálos pusztulást meghozott rémálmokat. A kabinpadló is megemelkedett és fel is szakadt, Mint egy felhasított gyomor, ami a kardtól kiszakadt… A hajó megbillent és imbolyogni is kezdett, Mint a bizonytalan, aki a ködben eltévedt… Bal oldali motor kiszakadt masszív, szétzúzott talapzatáról, És kiszakította a hajó oldalát, mintha... lenne papírból. A rémült rádiós tudta mi lett, a beállt sötétben asztalába kapaszkodott, Hallotta a kinti pánikot, adásra tette rádiót, morzejeleket adott. Tengeralattjáró! Tengeralattjárók megtámadtak! Közben, több imát mormogott! Többször leadta a hívójelet, de senki nem válaszolt, A konvoj ötven mérföldre már régen el is távolodott… Megpróbált egy közeli New-foulandi állomást is hívni ízibe… De a hajó süllyedt, az antennavezeték már belelógott a vízbe… Vecsés, 2016. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Földi Pál: „Konvoj csata az északi-tengeren” c. dokumentum regénye ihletésével. | ||||||
| ||||||
