|
|
|
|---|---|
 |
|
| Emlékképnek | ||||||
| Mélabús, csöndes éjszakán,
vágyainknak tiszta szárnyán pihegek halkan veled s szívünk együtt dobban talán... Vén Hold tanúja frigyünknek; ránézek pajkosan s fölnevetek! De jó most boldognak lenni... Ez a pillanat,mit sohasem feledek. Nem feledem,mert enyém voltál. Te vagy az,ki hitet adtál! Hitet,vágyat s jó reményt... t?lem többet nem is vártál. Tudtam,lassan vége ennek. Perceink most gyorsan telnek. Nehéz ám a búcsúzás, karjaim most megremegnek. El kell válnunk-Nem akarom! Ajkaid már ajkamon. Véget ért e röpke óra, de sóhajod mégis idehallom. | ||||||
| ||||||
