|
|
|
|---|---|
 |
|
| Memento | ||||||
| Régi levél, egy halom lejárt számla,
újságkivágás, sárga notesz közül mely mondott egykor valamit, el?került a képed. Az a kép. Dermedten álltam, mint aki lombot gereblyéz az udvarán, s feltúr egy levágott fejet. Mégis, el?ször örültem: úgy állsz épp, ahogy álltál, karcsún, riadtan, gyöngén, hosszú zöld tüllruhádon százszorszépek az els? tánchoz - nekünk látványod lett a láz, minden baj egyszer?bb lett akkor és könnyen jött az eszmény. Aztán a háború, két hosszú év a tengerentúl, viskókban holt japánok, cip?k, babák és szétszórt ételek - vittem a pillantást, fojtani a félszet, hinni, hogy volt, hogy visszajöhet még. Ez volt, miel?tt elvettelek. Miel?tt elszívtuk egymástól az er?t hazudva, magunk megtagadva, hallgatag bánással, vádló, beteg szemmel; válás el?tt, csalás el?tt. Mondd így: miel?tt megláttalak. Azért visszatettem a képed. Eljön a nap, s majd újra ott találom. | ||||||
| ||||||
