|
|
|
|---|---|
 |
|
| Születésnapomra | ||||||
| Tizenhét évnek elmúlt ragyogása
Hervadt koszoruként övezi fejem... S e hervadt virágok csöndes elmúlása, Sok-sok lemondás, fájó szerelem, - A szirmai: összerombolt álmok, A levelek: bús gyermekmesék... Illatukat vad szél elsöpörte, Ifjuságommal együtt szerteszét. S nagy élet-utat meggörnyedve jártam, Fényl? csillag sohsem ragyogott felém... Sok baráti kéznek szoritását vártam, És gúnykacajok röpültek elém. A boldogokat irigykedve néztem, Óh! hiszen nekem nem volt csillagom!.. Az én vágyaim: szertehulló rózsák, Vad cserjékkel ben?tt, sivár ködhalom. Az én lelkemben nem nyiltak virágok, Nekem ifjuságom nem volt sohasem... És nem csábitottak szivárványszin álmok, Fényl? ragyogások, izzó szerelem. Én mindig csak magam egyedül bolyongtam, És félve kerültem a világ zaját... Összegörnyedt, rokkant, borus árnyék voltam, Fáradt bolygólélek... elnémult barát... És évfordulómnak megdölt oszlopánál, Csöndes megnyugvással meghajtom fejem... S elmult éveimnek hervadt koszoruját, Fájón zokogva úgy megkönnyezem, ... A szirmai: összerombolt álmok, A levelek: bús gyermekmesék... Illatukat vad szél elsöpörte Mint ifjuságomat.. messze.. szerteszét... 1914 | ||||||
| ||||||
