|
|
|
|---|---|
 |
|
| Járom az utam… igavonóként. | ||||||
| Járok az utamon, macskaköves úton,
Nagy, régi házak között nézek ámulón Tekingetek mindenfelé, hogy milyen Gyönyörű e szépség… nem akármilyen. Fent látom a füstős kémények közül Cselesen csak rám villan és túlröpül A napsugár, már nem időzik rajtam, Jól látja, nem nézi… összeroskadtam. Nekem már kis pólyám lett a koporsóm, Mint katonának köpeny… árokpartom. És ez végigkísért egy hosszú életen át, Ilyen kezdettel nem várhatok semmi csodát. Sétálok mezőn, taposom a kiszáradt füvet. Szép a táj, de bennem már a kiégett lelkület Dominál és vágyam a letaglózó szépségre Sem reagál, mint dúsgazdag… a mély-szegénységre Botorkálok erdei úton… száraz ágat, rugdosom És húzom a sorsom, mint befogott igavonó barom. Befogva nagy élet, vihar orgazmusa végtelenébe, Hogy egyszer majdcsak vége lesz, ennek végtelen reményébe. Még látom az őszülő táj elbarnuló színeit… Napsugár felhők szűrt fénye, a szemeim vizeit Még homályosabbá teszi… hah, nem is látok! Vadonba botorkálok… élettel elbánok… Szemem is lecsukom, és ébren álmodok, Miközben már vakon alig botorkálok… Nekem már kis pólyám lett a koporsóm, Mint katonának köpeny… árokpartom. Vecsés, 2011. szeptember 26. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. | ||||||
| ||||||
